Vallomás Bachról

Különös hálával tartozom Bachnak. Későn, nagyon későn ő nyitotta meg a szememet a zene világára. Azóta alig telik el nap, hogy ne hallgassak zenét főként reggel, s még inkább a hajnali órákban. Számomra, városlakó számára Bach zenéje az égbolttal való gyakori találkozást is jelenti, ami sokkal több, és egészen más, mint a természettel való érintkezés. Mások zenéje gyakorta terrorizál, Bach hallgatásának nincsenek hangulati feltételei. Ez azonban épp erejét jelenti. Bach olyan erős, mint az égbolt, ezért sose erőszakos. Bármilyen állapotomban, hangulatomban, szükségemben közelíthetek hozzá. Akár az univerzum, az a fajta legnagyobb erő, mely öröktől megadta magát az egyetemes gyengédségnek.

Művei közt van egy, amit talán legjobban szeretek: ez a Musikalisches Opfer. Bach számomra itt a legérettebb és legleleményesebb. Egyszerre mélyen szenvedő ember, könyörtelenül pontos diagnoszta és gyógyító orvos. Benne mindig ezt az oszthatatlan egységet csodálom a legjobban. Ismerte a világ baját, műve mégse maradt profán. A Musikalisches Opfer számomra a mélypont ünnepélye. Nagyon kellene irigyelnünk ezt a zenét. A tökéleteset azonban csak szeretni lehet.

 

(Hangfelvétel; Magyar Rádió)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]