Elöljáróban a Genezisről

Az emberiség művészi és főként vallásos ihletettsége a kultúra hullámverésének legritkább pillanatai közé tartozik. A görögöknél tetőzött, s a rómaiaknál szinte elapadt már. Az ihlet nem örökölhető. Vallás és költészet, e két rokon érték, mindenkor a kegyelem ajándéka marad az idő számára.

 

*

 

A Genezis a kegyelem betörése az adott kor tudatvilágába. Az „adott” itt szükségszerűen nehézkeset, determináltat, az időlegesből eredőt és abba visszatérőt jelent. A költészet külön dicsősége viszont, hogy a kegyelem minden áttörésekor ezt a nyelvet használta.

Ha tudatvilágunk nyelvezetét osztályozni lehetne, ahogy Isten osztotta el a vizeket a Teremtés könyvében (vizekre, mik az ég alatt, s vizekre, mik azon túl az ég erőssége fölött valának), a költészet és a vallás nyelvét én a tengerek és felhők vizéhez hasonlítanám. Az egyik volna a tenger s a líra lehetne a felhők számos családja. Azt a nyelvet viszont, melyben időbeli érdekeink, időbeli tudásunk a legközvetlenebbül, a legcélszerűbben megnyilatkozhat, játékosan, de talán legtalálóbban a mindenkori civilizációk „vízvezetéknyelvének” mondhatnánk.

 

*

 

A Genezis szavaiban a költészet tengere lüktet, annak felhői vonulnak. Úgy tűnik, nemcsak egy költő szavát halljuk, hanem egy egész nép nyelve került vele az ihlet magasába. A költészetet oly nehéz elhelyezni az időben! Sokszor se lankája, se emelkedője: szakadék előtte, szakadék utána. Lehetetlen meghúzni grafikonjait. Egy biztos, hogy magaslat. Világosság, amelynek napja és napjárása ismeretlen.

 

*

 

A Genezis „szükségszerűen” ezen a magaslati nyelven közli velünk a közölhetetlent: a teremtés isteni titkát, mozdulatát, eredetét. Felhőszinten. Az Ige számára ez alászállást jelentett, a lehető legmélyebbre, a költészet magaslatára. Isten és ember találkozásának aligha akad ennél alacsonyabb s magasabb nyelvi lehetősége.

A Genezis értelme épp ezért egyedül a vallásos és költői figyelem számára megközelíthető. Halott betűvé válna abban a pillanatban, amint elvesztenénk akár művészi, akár vallásos fogékonyságunkat, ahogy civilizációnk is megszűnne a ráció hanyatlásával.

Innét van, hogy azóta is bármely kor művésze számára (gondoljunk csak líránkban Berzsenyire, Adyra) oly visszatérő, oly kikerülhetetlen a Genezis formanyelve. Ahogy: a nap „fölkelt”, írják ma is a költők s diktálja legistenibb birtokunk, a nyelv – több száz évvel Galilei után. Mert szellemünk itt másképp és másban találékony s másfele is tör, mint minden egyéb keresésében.

 

Jegyzet