Leprások voltak…

Egy színes, Albert Schweitzerről beszámoló riportban olvashattuk, hogy a híres nagy tudós leprakórházának közelében népes afrikai falu született, mintegy az „irgalom leányvállalataként”. Ebben a faluban telepszik le a beteg családja s később az is, aki betegségéből kigyógyult. A volt leprás ugyanis többé nem tér vissza falujába. A tapasztalat az, hogy az egészségesek társadalma örök időkre kizárja azokat, akik egyszer leprások voltak.

E rövid beszámoló akár evangéliumi példabeszéd lehetne. Ami természetes. Az irgalom problematikáját egyik legszélsőségesebb esetében ragadja meg, híven az Evangélium realizmusához s egy olyan ember tevékenységének fényében, ki egész életét a jézusi életforma megvalósításának szentelte. Nem véletlen hát, hogy körülötte az élet maga is példabeszéddé formálódott.

A szánalom szerepét kutatva a The Heart of the Matter-ben Graham Greene így vall a világ nyomorúságáról: „Ha ismernénk itt a teljes igazságot, nem kellene sajnálnunk magukat a csillagokat is?”

Csak tekintsük a leprás beteget megtévedt, s a gyógyultat megtért bűnösnek, s az egyszerinek látszó eset máris elszomorítóan egyetemessé tágul. Hány „gyógyult leprás” él közöttünk is, akiket szívünk mélyén nem fogadunk többé vissza s épp annak a Jézusnak nevében, aki pedig meggyógyította őket! A kereszténységnek nincs nagyobb ellensége, mint a félkeresztények. Kemény mondás, de mennyire találó a félig keresztény emberre: „Eléggé hisz ahhoz, hogy gyűlölni tudjon, de nem eléggé ahhoz, hogy szeretni.” Számára a hit: az ítélkezés jogát és gyakorlatát jelenti, s itt meg is áll. Félúton áll meg – gyakran örökre. S már nem is tisztán, csak sterilen. Sóbálvánnyá meredve az ítélkezés vétkében. Lehet ennél messzebb kerülni a kereszténységtől?

Ne ítéljetek: a kereszténység megbocsátás. Jézus nem a farizeusok ítélkező aggályát hagyta ránk példaképül, hanem az irgalmas szamaritánus cselekedetét.

De van a történetnek egy másik része is, ami már inkább a „gyógyult leprásokra” tartozik. S ez az, hogy aki kilábolt bűnéből, ne keresse erőnek erejével a világ feloldozását. Jézus ismerte a világot, a világ keménységét, s óvta tőle azokat, akiket szeretett. Ne törődjenek az ítélkezőkkel, az ítélkezők önmagukat zárják ki Isten közeléből, míg a megtért bűnösnek Isten békéje jut osztályrészül. Két úrnak – Istennek egyrészt és az ítélkező embernek másrészt – amúgy se lehet egyszerre szolgálni. S míg a megtért bűnös békét és föloldást kap, az ítéletbe merevült élet soha. Az ő sorsa örökös árnyék, s fokról fokra ő lesz az örömtelen kirekesztett, míg a megtért bűnös és a nyílt lelkű szamaritánus a találkozás és a szeretet levegőjében él.

 

(Új Ember, 1965. február 7.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]