Szeretet és gyűlölet

A szeretet egyetemes. A keresztény szeretet ismeri ugyan a hierarchiát, a fokozatosságot, de nem ismeri a kivételt, s lényegében a szeretet hierarchiája is minden fokozaton épp nem a szeretet adagolását, hanem növekedését, tökéletesítését szolgálja. Ha tehát megköveteli is a hierarchiát, végül épp ezzel a határok egybemosását, föloldását teszi lehetővé a legönzetlenebb szeretet, Isten szeretetének mindent megolvasztó fényében.

De a szeretet egyetemessége fordítva is érvényes, s annyit jelent, hogy mindenkiben és mindenben igyekeznünk kell az „egészet” megpillantanunk, az egyetemeset fölismernünk és szeretnünk. Hiszen szeretni talán nem is jelent egyebet, mint a részletben fölismerni az egészet, a mindenség megrendítő jelenlétét, a teljesség jelenlétét, amit nem lehet nem szeretni, aminek valósága elől lehetetlen kitérni.

Ami a nevelés kérdését illeti, nyilvánvaló, hogy itt egyedül a szeretetre való nevelésről lehet szó, hiszen gyűlölni is – hogy ezt a szót használjuk – csak annak van joga, aki helyesen és valóban szeret. Ez következik a dolgok természetéből, abból, hogy a szeretet tárgya mindenkor pozitív. Amennyire értelmes tehát az egyetemes szeretetre való törekvés, annyira értelmetlen lenne az egyetemes gyűlöletre való nevelés, amiből az is világosan kitűnik, hogy szeretet s gyűlölet nem azonos rangú, még egymással nem is szembe állítható, egyszintű fogalmak. Egyenértékű kezelésük a legmegfontoltabb fönntartásokkal is: zűrzavart, lappangó nihilizmust, életgyűlöletet eredményez.

Szeretet, valóság, élet: egymásba kapcsolódó, egymás ellen kijátszhatatlan realitások. Bűnre hajló természetünk azonban valamennyiünket könnyen a gyűlölet, a nihil, az életellenes képzelgések lejtőjére sodorhat. Kegyelemre és örökös erőfeszítésre van szükségünk, hogy a szeretet lényegét megismerjük, iskoláját kijárjuk. Ki minél igazabban szeret, annál pontosabb képet kap a gyűlölet értelméről és szerepéről is. De fordítva: aki a gyűlölet útján indul el, soha nem fog a szeretet természetéről egy árva betűt megsejteni.

A világ nem azonos Istennel, csupán teremtménye Istennek, ezért jelenhetett meg benne a bűn, a szeretet hiánya, ez a sötét és nyomasztó árnyék. A keresztény „gyűlölet” tehát a bűnt és a hiányt gyűlöli, s ebben az értelemben a keresztény „gyűlölet” maga is – szeretetet jelent, méghozzá lángoló szeretetet, s nem is jelenthet mást. Egyedül ez a „gyűlölet” lehet igazságos.

Ezért vallja az Evangélium, hogy az egyetlen törvény a szeretet, amiben minden törvény benne foglaltatik. Ez azonban épp nem elmosását jelenti a problémának. Van-e súlyosabb annál, mint amikor valakinek az élő szeretet néz a szeme közé? És van-e tisztítóbb és nevelőbb a szeretet pillantásánál?