A hamis tanúságról

Minden bűn zavart szül, de a hazugság egyenesen a zavarkeltés bűne. Aki viszont hamis tanúsággal vádolja felebarátját, a hazugságnak is egyik legösszetettebb vétkét követi el. A káoszt, a sötétséget és a békétlenséget súlyosbítja vele, mely az eredeti bűn óta amúgy is valamennyiünket nyomaszt.

Isten a nyolcadik parancsolattal – „Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen” – még csak mintegy „természetes” szinten kívánja körülárkolni az emberi békétlenségek terjedését. Az igazi, „természetfeletti” kivezető utat Jézus mutatta meg nekünk. Ő maga lett az út, a kivezető út a hazugságok úttalan káoszából. Az Ő személyében valamennyien meghívást kaptunk Isten országába, ami maga az igazság, a szabadság és az önzetlenség, s e meghívás óta minden hazugság nyílt késleltetése az isteni elgondolások kibontakoztatásának. Mert a hazugság nem elég, hogy vétek, de egyenesen az a fajta bűn, mely tájékozódásunk normáit kuszálja össze. Az a merénylő, ki legelőször is a világosságot oltja ki, az órákat állítja meg, az iránytűt töri szét, hogy azután „szabadon” dolgozhassék.

Szabadon? A szabadság, amit a hazugság szül, egyedül a zűrzavar szabadsága lehet. A pánik szabadsága.

Isten nyolcadik parancsa az Újszövetség tükrében beláthatatlan méretű stratégiai térképévé tágul egy ütközetnek, melyben a rend küzd a zűrzavar, az önzetlenség az önzés, az igazság a hamisság ellen, az emberiség legalapvetőbb érdekeinek megvalósításáért. Mivel azonban a hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre.

Az igazság sorsa fölött maga Isten virraszt.