Leszerelés: egyes szám első személyben

A béke mindennapos program; napról napra megújuló erkölcsi erőfeszítés gyümölcse. Ennek az állandó erőfeszítésnek kívánt kerete, megerősítése és manifesztációja lenni a világméretekben megtartott leszerelési hónap.

Feladata kettős. Egyrészt a világpolitikát kívánja mindinkább a békés tárgyalások, a kölcsönös megértés irányába hangolni. Másrészt: bennünk, egyes emberekben igyekszik mélyíteni a világbéke gondolatát. Mert ne feledjük el, hogy túl sokáig éltünk a háború szükségszerűségének, a háborúk elkerülhetetlenségének tudatában. Ez a kegyetlen gondolat nemzedékről nemzedékre öröklődött, mozdíthatatlan bálványként nyomasztva az egyes emberek és a népek jövőjét. Determináló törvényként kezeltük azt, ami pedig gyökeresen idegen volt a humanizmus gondolatvilágát megfogalmazó szellemi Európától.

Egyénenként is szükségünk van hát a leszerelésre. Szükségünk van az alattomosan belénk ivódott, átöröklődött háborús téveszmék radikális lebontására. Az atomkorszak kivételes veszélye egyúttal kivételes alkalom is e sürgető, elsősorban belső, pedagógiai feladat megoldására.

De sürgeti ezt a kivételes intenzitású vallásos megújulás is, melyet az egyház életében legszemléltetőbben a jelenlegi zsinat jelképez. Visszatérés a forráshoz, hitünk lényegéhez. E program igazában az evangéliumi ember minél tisztább megvalósítását szorgalmazza. S mit jelent ez? Az Evangélium a lélek végső céljának, legmagasabb rendű állapotának a békét tekinti. Terminológiájában a bűnre sincs jobb szava, mint a békétlenségé. Ahogy elbukni is egyet jelent a szív békéjének elvesztésével.

Nem játék a szavakkal: a világ békéje döntően függ az egyes ember békéjétől. Attól, hogy mi magunk is lefegyverkezzünk, föladjunk minden agressziót, bennünk fegyverkező erőszakot. Felül kell múlnunk természetünket: mert egyedül azzal, hogy felülmúljuk, nyerhetjük meg életünket, önmagunkat.

A világ békéjének ez a „belső útja” sokféle lehet. Végigjárásában segíthet a józan, tiszta ész, a haladás nagy eszméje, az emberiségért érzett felelősség tudata, s a vallásos lélek könyvébe írt isteni parancs.

Valóban komolyan vettük? Gondoltunk vele eleget idáig? Pedig nekünk, épp nekünk: örök időkre szól az a kis leszerelési parancs, amit Jézus tett Péternek a szimbolikus tájon: nagycsütörtök éjjel az olajfaligetben. Egyértelmű parancsát azóta is csak kifacsarni, csak meghamisítani lehet. Megváltoztatni soha.

Igen, a kérdés itt kezdődik: hajlandó vagyok-e én is – egyes szám első személyben – lerakni fegyvereimet?