Élektra

Remekművű film, de ami ennél is több, nagyszerű tolmácsolása a görög tragédiának.

Nehéz utána másra gondolni, másról beszélni; és soha nem lehet elfelejteni többé. Soha nem láttam még ehhez hasonlóan hibátlan filmet, hiánytalan rendezői alkotást. Az összhangja páratlan, szinte hihetetlen. Rendező, operatőr, zeneszerző és színészek: mintha közös lelkük volna, oly egyek. A legfinomabb mimikák egybevágó fogaskerekén gördül a cselekmény.

Hiába, az irodalom a legmélyebb történetírás! A görög tragédiák mögött lehetetlen nem érezni egy egész nép vallásos és morális konfliktusát. Mitológiájuk legkülönb jellemeik számára se nyújtott szabadulást, erény és vétek közös szálon futott sorsukban. Visszafelé nézve a történeti időben, e zseniális drámák mindegyike úgy tűnik hűvös tökélyében, mint egy anarchikus kiáltás. A görög tragédiák oszlopsora tökélyének örök jelenével így fordul frontálisan a kereszténység felé, mely épp a tragédia felülmúlását hozta meg számunkra.

E fokozhatatlan plaszticitású dokumentumok, amilyen az Élektra is, szuggerálják annak fölismerését, micsoda csomót oldott meg a Jó hír az ember sorsán és lelkiismeretén. De ugyan hogy éltünk e valóban isteni oldással?

A görög tragédiák emberét épp a tragikum csomója még képes volt egy helyben is állva tartani. Az Evangélium fiainak azonban választaniok kell: az előre és a visszafele között. Jézus sötétségről és világosságról beszélt. A kereszténység nem ismeri többé a tragédiák föloldhatatlan fény- és árnyjátékát, tragikus egységét. Életünk drámájában örökösen egyértelmű döntésre sürget, kijelölte önmagunk sorstanításának útját. Merre tartunk?

Élektra… Több mint egy tragédia hősnője. Egyik legmegkapóbb arc az idők titokzatos szövetén, az egész emberiség, valamennyiünk gyászos nővére, ki épp fennkölt tragikumával sürget bennünket a szabadulás felé.

S itt, befejezésül, külön ki kell emelnem Iréne Papast, a film Élektrájának alakítóját. Jászai Mari Élektrája lehetett hasonló! S ezzel már el is mondtam róla a lehető legtöbbet: személye legendát idéz.

 

(Új Ember, 1963. november 3.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]