Párizsi képeslap

Nagy Cecil, a francia nyelven nemrég megjelent magyar lírai antológia munkatársa, még első este beültet kocsijába, hogy „megmutassa” Párizst. Ezt az első találkozást mindig őrizni fogom. Az impressziók oly erősek, hogy szinte megbénítják a fogalmazást. Mintha jéghideg tükörben száguldanánk: sugárutak nyílnak, zárulnak előttünk és mögöttünk, örökös változásban és ismétlődő szédületben. – Ez a Champs Elysées, ez a Pont Neuf, ez a Boulevard Sain-Germain. Ez a Notre-Dame, ez itt az Odéon.

– Igen, igen – ismételgettem megszeppenve a valóság irreális rohamában, és közben tudom, hogy mindebből semmit se fogok megjegyezni, és semmit elfelejteni.

 

*

 

Másnap reggel elkap az eső. Párizsban örökösen esik. Most éppen záporozva, áthatolhatatlanul.

A szín kiürül, mindenki a kapuk alá menekszik, onnan les ki az elhagyatott térre. S ekkor, mint egy színpadon, megfoghatatlan jelenet játszódik le előttem. A záporban agyonázott fiatalember tűnik fel, zokogva és vakon az esőtől és tulajdon könnyeitől. Mögötte fiatal nő, egyik karja a férfi vállán, a másikkal meg semmi kiskutyát szorít magához.

A férfi most váratlanul megmozdul, s fejét őrjöngő gyengédséggel a hangtalan kis állathoz tapasztja. Sír. Az asszony is sír, s próbálja visszatartani a férfit. De az már újra fut tovább, mint aki végső menedéke elől menekül. Aztán újra kisüt a nap, s az előbbi jelenet úgy tűnik el örökre, akár egy kigyulladt filmszalag.

 

*

 

A záporos napot másnapra „országos eső” váltja fel, ahogy ezt nálunk mondanák. Lassan, alattomosan esik, felületesen, mintha bármikor hajlandó volna elállni, s konokul, mint aki szétmosni készül a világot.

Kicsit fázom, kicsit szomorú vagyok. A moziban, ahol ülök, alig vagyunk tízen-tizenketten. Mintha egy magánlakásban üldögélnénk szétszórtan a kényelmes fotelekben, fesztelenül szárítkozunk és nézegetjük egymást. Igen, most hirtelen nagyon fáradt vagyok.

A zene – a fuvolák, a csembaló hangja –, Bach zenéje váratlanul szólal meg a csendben, s úgy érint, mint egy jótékony álom. Az unalom visszájára fordul: bensőséges békesség száll ránk. Moziban soha még nem ajándékoztak meg hasonló meglepetésekkel. Ezt az ötletet érdemes volna ellopnunk a franciáktól. Áldott tolvajlás lenne!

Különben a film is kitűnő és érdekes. Buñuel, a híres mexikói rendező készítette. Címe: L’ange exterminateur. Buñuel bevezetőjében tiltakozik ugyan a szimbólum ellen, de a film lényegében mégis egyetlen nagy szimbólum.

Egy előkelő mexikói társaság hetekre nem képes elhagyni a kastélyszobát, ahová szórakozni egybegyűlt. Lényegében a bűn fogságát szuggerálja különös esetük. A pusztuló szoba, benne pusztuló emberekkel, sűrítettségével feledhetetlenül éles képet ad a rossz természetéről. Fogság és zűrzavar, mit csak egy ártatlan báránycsapat tud áttörni. Ez a vonulás viszont, a bárányok bégető, szelíd megérkezése, föl a lépcsőkön az elátkozott szobába: az ártatlanságunk feledhetetlenül szép megfogalmazása. Igaz, a kiéhezett „vendégek” azonmód leölik őket, de ez a vég csak fokozza szabadságuk szépségét.

 

*

 

Másnap délben ebéd Pierre Emmanuelnél. Emmanuel nemcsak vezető költő, de a katolikus balszárnynak is egyik legfőbb szellemi alakja.

Megható és megtisztelő, ahogy a magyar költészetről beszél. A „francia elzárkózásnak” nyoma sincs benne. Csupa érdeklődés, szeretet és nyitottság. Jövő héten ismét látogassam meg, fordul felém, hogy nyugodtan megbeszélhessük oratóriumom fordítási problémáit. Tudom, hogy küszködve dolgozik, ezért előzékenysége, odaadása külön is zavarba ejt.

Maga az ebéd tréfáktól, anekdotáktól hangos. A tréfamester Jean Follain. A vörösbor mellett szinte egyedül övé a szó. Follain már járt Magyarországon, s nagyon kedvel bennünket. Különben ő is kitűnő költő – s az egyházi öltözékek legkiválóbb francia szakértője! Engem rendkívül emlékeztet a mi Berda Józsefünkre, tudós francia kiadásban.

Közben a háziasszony, Emmanuel felesége lehetetlen franciaságomat bogozgatja szakadatlan türelemmel. Nemhiába kínai nő, kottázhatatlanul finom a viselkedési kultúrája.

 

*

 

Mikor ebéd után kilépek az utcára, meglepődve észlelem, hogy ma még egy csepp sem esett. Párizs ragyog, s a Concorde sugárútja elszállni készül a szokatlan napsütésben. Végső pillanat jobb időre. Holnap kezdődnek a Notre-Dame nyolcszáz éves fennállásának ünnepségei.

 

Jegyzet