Egy csepp méz

Az Egy csepp méz eredetileg dráma, egy tizenkilenc éves angol lány drámája. Barátom, aki ismeri a szerzőt, azt mondja róla, hosszú, szemüveges, kissé kamaszos diáklány. A hasonló című film forgatókönyvét is ő írta.

Hőse még a szerzőnél is fiatalabb, nem több tizenöt-tizenhat évesnél. Történetéről elöljáróban csak ennyit: kevés egyszerűbb, s kevés merészebb, finomabb, árnyaltabb filmet láttam ennél.

Témája valóban merész. De előadásmódjának finomsága, szépsége, szinte kamaszos-gyermekies komolysága, kitűnő alkalom arra, hogy megértsük, amit úgyis tudunk már: soha a téma a botrány, hanem mindig az a mód, ahogy ezt vagy azt színre hozzák.

Az Egy csepp méz csupa veszendő emberről, veszendő helyzetről szól. A nyers történet sokakat megbotránkoztathat, de a közlés finomsága csak megrendítheti a kicsit is figyelmes, magába szálló nézőt. Ezt a történetet kivételes szeretettel kell követnünk. Nincs benne ugyan megoldás, „leverő”, ha úgy tetszik, de őszinteségével a legszebb erények küszöbének, előszobájának felel meg.

Lényegében a szexualitás pokláról vall, arról, ami a testiségben elválaszt: embert és embert végül is elidegenít egymástól. Aztán megkeresi azokat a finom, a szeretethez és részvéthez közeli, rokon szálakat, amelyek ezt a széthullást mégis egybefogják, utalásszerűen egybefűzik.

Diagnosztizál – és nem mond többet. De diagnózisa, épp pontosságával, mérhetetlenül finom, valódi szeretetről szól. A hibátlan ismerethez közel a megoldás.

S utoljára hagytam a legfontosabbat. Mindezt egy tizenkilenc éves lány írta. Egy rendkívüli tehetségű fiatal, de úgy érzem – s ez a legfontosabb – nemzedékére jellemző szemlélettel. Az Egy csepp méz a jövő generáció, a küszöbnemzedék egyik reprezentatív alkotása. A mai fiatalok kissé mind ilyenek: szerény, szabad, s pontos diagnosztái a jelennek. Egyfajta csöndes realizmus jellemzi őket, mely adott esetben – hegyeket mozgathat. Illúziótlanok, az igaz, de legalább valódi alapokról kísérlik meg a „fölemelkedést”.

A képmutatásnak nyoma sincs bennük, s ez följogosíthatja őket arra, hogy nyíltan szóljanak mindarról, ami az előző nemzedékek száján talán különcködésnek, talán botrányosnak hathatott volna.

Az Egy csepp méz efelől nézve remekmű. Alakjai még ködben imbolyognak, de lehetetlen, hogy ne találjanak haza egyszer.

 

Jegyzet