Mater Johanna

Zavarba ejtő film. Nemcsak problematikájának mélységei, de hiányai, tévedései miatt is. A külsőséges elemek ellentmondásosan keverednek a bensőséges átéléssel, a valóban magas művészi szint a dekoratív hatásokkal. A tisztaság a tisztátalansággal.

Ami legigazabb, legmélyebb, legbensőségesebb benne: az a film atmoszférája, színtere. A kolostor, a kocsma, s közbül a vesztőhely: mint egy hármas misztériumszínpad, valóban kozmikus erejű hely, ördögök és angyalok tanyája. Rendező és operatőr ebben – a környezet megteremtésében – hiánytalanul remekelt. Kopárság, szépség és intenzitás. Maguk a képek tökéletesek.

A szereplők, a figurák szintén kitűnőek. Megragadó a középkori ördögűző barát zárt és fegyelmezett, tépett és elkínzott alakja. Az apácafejek megszállottságukban is hitelesek, s kitűnőek a világi figurák, a két együgyű lovász, s a kisördögöket megszemélyesítő kocsmanépség.

A középkor a jót és a rosszat élesen különválasztotta, s maximális drámaisággal élte át. Az újkor e drámai határokat egyre inkább elmosta, s a freudizmussal végképp elszürkítette a fehér-fekete ütközetet. A bűnből betegség lett, s a poklokból tudatalatti világ – legalábbis a valóság köznapi szintjén.

Előbb azonban – tájékoztatásul – röviden elmondom a film tartalmát. Ördögök szállják meg egyik apácakolostor nővéreit. A gonosz kiűzésére most érkezik meg immáron az ötödik szent életű barát. Elődei tragikusan s eredménytelenül végezték – összetörve a démonok súlya alatt. S a démonok most se engednek. Tanácstalanságában (mintegy tragikus révületben) a páter a rabbit is fölkeresi, majd szíve emberi fordulatával magára veszi a megszállott főnöknő bűneit, démonait, sőt kárhozatát. A gonosz szállást cserél, s a páter rettenetes kettős gyilkossággal pecsételi meg örök szövetségét a kárhozattal.

Hogyan bontja ki e történetet, s milyen hibákat követ el a szerző? Lénye egyik felével valóban belehelyezkedik a vallásos világszemlélet pszichológián túli drámaiságába, de csak szíve egyik felével, szíve másik felével a freudista pszichológia világában marad. A pap bűnvallásának egyedül pszichológiáját motiválja, nem törődve a dogmatikus képtelenséggel. (Nincs ugyanis olyan bűntett, mely véglegesítené bárki élő halálos lelkiállapotát.)

A szerző homályos és zavaros döntései azután a film művészi hatásában is érvényesülnek. A plaszticitás gyakran csap át stilizáltságba – mint például az apácák csoportjeleneteiben. Mozgásuk legtöbbször nem dráma, hanem csak koreográfia – bár annak megkapóan szép. Az ördögűzés templomi jelenetében például láthatóan érezni, hogy a rendező nem tudja eldönteni, mit ábrázoljon? Megszállottságot, vagy hisztériát? S a középutat választotta: stilizált.

Hasonlóképp: megszállottság vagy föltörő szexualitás? A Mater Johanná-ban nem lehet letagadni bizonyos tisztázatlan, szexuális hatások jelenlétét. Ez is a szerző zavarára vall. Nem a megszállottság drámáját tisztán, nem is csak a szexualitás problematikáját, hanem kifejezetten szexuális hatásokat közvetít a nézők felé. Ez pedig a stilizált elemekkel rokon erőtlenségből és művészi gyengeségből ered.

A remekelés elemei így keverednek a kétes elemekkel, s a kifejezett hibákkal. Hitelesen fölidézni egy középkori világ atmoszféráját, problematikáját, személyiségen túli drámáját – s adott esetben semmibe venni teológiáját, s átcsapni a kortól idegen, felületes pszichologizálásba –, ez föltétlenül hibriddé teszi a film művészi anyagát is.

De ne legyünk igazságtalanok. A Mater Johanna ugyan nem remekmű, de nagyszerű vívódás gyümölcse. Gyönyörű, tökéletesre sikerült képsorai mögött mintha egy zseniális kamasz küszködne lázas gondolataival, bátran és – megalkuvóan. S ha szakadozottan is, de helyenként gyökerében sikerül neki a bűnről, a bűn természetéről vallania.

 

Jegyzet