Hal és háló

Pár órája csak, hogy letettem kezemből Albert Camus-nek William Faulkner kisregényéből írt drámáját. A darab címe magyar fordításban megtévesztő: Rekviem egy apácáért. A főhőse azonban éppenséggel nem apáca, ezt az elnevezést csak a megfelelő angol szó kétértelműsége tette lehetővé. Nancy Mannigoe bukott, kokainista néger nő, ki mikor végre valóban és önzetlenül szeret is, gyilkosságba sodródik: megöli a gondjaira bízott gyereket, hogy – megítélése szerint – egy még nagyobb rosszat megakadályozzon. Camus az őrült szeretet, a gyilkos szeretet szentjét próbálja megformálni belőle. Ez persze képtelenség. Két dolgot azonban így is tisztán és csodálatos erővel sikerült a darabnak megjelenítenie, két vitathatatlan igazság így is csodálatos fénnyel világítja át Nancy alakját ebben a sokban keresztény, s ugyanakkor súlyosan eretnek drámában.

Az egyik az a kétféle mód, ahogy a kereszténység a bűnhöz és a bűnöshöz viszonyul. Mert bármiféle bűnről legyen is szó, Jézus magatartása tökéletesen más a bűnnel szemben, és megint tökéletesen más a bűnössel szemben. A bűnnel szemben csupa könyörtelen tiltás, de már a bűnössel, s kivált a vezeklővel szemben csupa irgalom és szeretet.

A Camus-dráma – a maga eretnek módján – ezt az irgalmat kísérti meg, ennek az irgalomnak a határait próbálja kipuhatolni. S a válasz rá: Isten irgalma feneketlen. És hasonló a dráma másik kérdésére nyert válasz is. A kérdés: van-e a világon oly iszonyú vétek, vétkes helyzet, mit sötét mélységeibe már a jézusi szeretet se tudna követni hívó szavával. S a válasz rá: nincs oly emberi vétség, elvetemült gonoszság, mit ne világíthatna át Jézus irgalma és szeretete, nincs oly vétkes szövevény, melyben az ő szeretete ne tudna rendet és békét teremteni.

Nancy szeretete, mikor szeretetből öl, abszurdum, őrület, s nem is tudja lángra gyújtani a darabot. Ami Nancy figuráját megszépíti, az a jézusi szeretet fénye rajta. Jézus láthatatlan pillantásának ereje. Nancy eltévedt életét, zsákutcába futó szeretetét az ő tévedhetetlen irgalma és szeretete fogja megvizsgálni. Mi tehetetlenül állunk abszurd tette előtt, de megrendülten érezzük, hogy szenvedésével megért Isten határtalan irgalmára. Nem, Nancy nem szent, ahogy ezt a dráma szuggerálná. Ami megrendülést érzünk története olvasásakor, nem az ő szentségének fénye, hanem a történet eresztékei mögül elősugárzó Isten jelenlétének és irgalmas szeretetének villáma.

A Faulkner–Camus-drámában, túl az ellentmondásokon, ez a keresztényi.

 

Jegyzet