Zola ma

A történet Zoláé, de a stílus a rendező és az operatőr stílusa. Viszont merőben stiláris eszközökkel nem lehet egy évtizedekkel ezelőtt realistának számító történetet mai történetté átalakítani. Volt erre már egy kísérlet, a Fehér éjszakák című filmben, ha jól emlékszem, Visconti rendezésében. De ő szerencsés kézzel egyenesen kiélezte a problémát: hogyan hat egy Dosztojevszkij-történet a mai Olaszországban, hogy viselkednének Dosztojevszkij alakjai a XX. század derekán? A Thérèse Raquin alkotói nem így vetették fel a kérdést, ők egyszerűen átültették Zola regényét a mai Franciaországba.

És ez nem megy. Zola amúgy is túl markáns vonalakkal rajzolta meg hőseit, a valóságot túlrajzolva a valósággal. Mai világunkban ezek a vonások egyenesen romantikusan hatnak. Az események és a szereplők egyaránt túlexponáltak.

Thérèse Raquin idiótává kényeztetett unokabátyja mellett él félig-meddig kényszerházasságban. Ő maga erős, egészséges, melankóliája is csak a jogait követelő ösztönök árnyéka rajta. Az „igazi férfi” úgy lép be életébe, mint tigris a porondra. Megöli a férjet, s a szeretők most már valóban maguk maradnak a bűn poklában. De a körülmények náluknál is erősebbek, s kétségbeesett harcukban el kell bukniuk.

Zola kitűnő író volt, de túlzottan az ösztönök szintjéről látta a világot, valósággal mitizálva a szexualitást. Alakjai az ösztönök homályában kallódó szomorú, érzékeny vagy gyilkos félállatok, s nála valahogy még a szociális mondanivaló is túlontúl a szexualitás nyelvét beszéli. A jómódú férfi testileg korcs és visszataszító, a nincstelen szerető szép és erős, s hasonlóan a szegény rokon Thérèse is szép, és maga a megszomorított egészség, a satnya kisgazdagok görcsös és totális fogságában. De ma a pénz nem így szedi áldozatait, és nem így tartja őket rabságban. És semmi esetre se azonos a gazdagság a testi degeneráltsággal, s a szegénység a fizikai erővel. Ez a szemlélet már Zola korában is elrajzolt volt, de a mai világban egyenesen valamiféle naiv mitológiai kelléknek hat.

Hogy a film mégis jelentős, az azért van, mert alapkonfliktusa korunkban is átélhetően érvényes. Mert az ösztönök lázadása itt nem az erkölcs ellen, nem a házasság ellen történik, hanem éppen egy minden erkölcsi alapját elvesztett világ ellen, mely már se a kereszténységet, se a természetes ösztönöket nem képviseli, s így létjogosultságát naturaliter is és természetfölötti síkon is elvesztette. A „puszta ösztönök” azonban még egy ilyen korcs világgal szemben se elegendők valami valóban újnak a kiaknázására. A mezítelen szexualitás egymagában szintén csak katasztrófához vezethet a mi bonyolultan összetett emberi társadalmunkban. A film ebben a kérdésben modern, bár a nyers ösztönök megjelenése a mai nyugati világban tökéletesen más, lényegesen céltalanabb formákban jelentkezik.

A másik, valamennyiünket mélyen érintő szépsége a filmnek: a bűntudat megjelenésének ábrázolása. A filmnek ezt a motiválását érezzük a legigazabbnak. A szerzők számára a puszta ösztönök nem hozhatják meg a megoldást: a szerelmesekből gyilkosok lesznek. S mire sikerül bűntudatukat – mely elválasztja őket – szerelmükből kiiktatniuk, az – mintegy objektiválódva – körülménnyé, sorssá, rajtuk „kívül álló” véletlenné alakul, lesújtva rájuk, befejezi bukásukat. Bűn és bűntudat útjának ez az ábrázolása ma is hiteles, a filmnek ezen a vonalán nincs se tartalmi, se formai törés. A lelkiismeret drámájában a színészek is feledhetetlenek, kivált Simone Signoret, Thérèse Raquin alakítója.

Kitűnő film, amit a közeljövőben sokan fognak megnézni. Érdemes hát megjegyeznünk, hogy itt nem a keresztény erkölcs és a természetes ösztönök konfliktusáról van szó, hanem a megalázott természet s egy természetellenes, erkölcseit elvesztett világ harcát látjuk. A másik dolog, amit tudnunk kell, a szerelmesek nem egy „véletlenen” buknak meg. Ez a véletlen maga a száműzött bűntudat, mely kiűzve lelkiismeretükből, külső „körülménnyé” alakulva tér vissza hozzájuk, és sújt le rájuk. A „puszta ösztönök” nem hoznak végső és megnyugtató megoldást. Mert nemcsak az erkölcsöt vagy a természetet, de a bűnt se lehet büntetlenül kiiktatni a világból.

 

Jegyzet