„Isten után az első”

Nem sokkal felszabadulásunk után gyártották Isten után az első című filmjüket a franciák. Kevés pénzen, sietve készülhetett. A felvételek, a film fényképezési technikája elavult azóta. A statiszták és a szereplők, a főszereplő Pierre Brasseurt kivéve erőtlenek és sematikusak. De a forgatókönyv zseniális, és Pierre Brasseur mesteri alakítása elegendő ahhoz, hogy mondanivalóját diadalra juttassa.

Írójának két nagy közölnivalója is van. Az egyik – s ez rendkívül világos – tisztán emberi probléma. A másik – s ez annál homályosabb – vallásos kérdés, s egyenesen Isten létét feszegeti.

A történet röviden a következő. Egy szélhámos, minden csibészségre kész holland hajóskapitány különös rakományra tesz szert az 1938-as Hamburgban: csoport zsidót kell Alexandriába szállítania. Tragikus sorsuk, kivált a gyerekeké, életre-halálra melléjük állítja a lényegében örökgyerek tengeri medvét. Érzelmi és morális válasza tehát kitűnő, mikor valódi bűnnel kerül szembe, kitűnő és megrendítően világos.

De most jön a történet nehezebbik fele: a hazátlanokat sehol sem akarják befogadni, s veszélybe kerül velük együtt a kapitány jóságának gyümölcse is. Magatartásában újabb fordulatnak kell bekövetkeznie. A jó felé gravitáló szív nem állhat meg félúton s egy éjszaka apja addig sohasem forgatott Bibliájában megleli Istent. Attól kezdve vakon s gyermekien várja az Úr Angyalát, az egyetlent, ki jótettét a kudarctól megmentheti. Önzetlensége csak fűti vakmerő bizalmát, s kétségbeesésében úgy fogadja a végső pillanatban jött véletlen sugallta ötletét, mint Isten valóságos mentőangyalát. Számára ezzel eldőlt a kérdés, jótette elérte célját, pártfogoltjai révbe jutottak, nyugodt szívvel hozza meg hát áldozatát, süllyeszti el hajóját, hogy utasai életét megmentse. Van Isten, mert íme, személyesen avatkozott bele a botrányba, s Angyalát küldte el, hogy az igazságnak eleget tegyen.

Ez a kapitány hite. S a film szerzőié? Az ő magatartásuk e kérdésben nyitott. Az, akinek gyermeki hite van, meglátja a csodát, amely másnak szerencsés véletlen. Annak, akinek hite a teljes igazságra csak Isten közvetlen közelében számít, megadja a film a türelmet és az erősítést. Annak, akinek hitét – ilyen az amerikai révkapitány – a világi törvények futóárka veszi körül, megadják azt a maga szabta Istent, akinek szava a mennyországban aligha érvényes. S a jóakaratú szkeptikusokat megajándékozzák a véletlen kegyelmével, mit az értelem és áldozatkészség jótettre változtathat. Megjelent az Angyal? – ők ezt a kérdést nyitva hagyják, döntsék el magukban a szereplők s a nézők.

Van viszont egy harmadik kérdés is, mire viszont sokkal egyértelműbb a válasz. Vallásos műnek tekinthető-e a film, annak szánták-e alkotói? Gondolom igen.

Egyszerűen azért, mert érzelmeinket, gondolatainkat vallásos élmény körül mozgósítja. Naiv vagy őrült a kapitány? De hiszen nemrég még milyen agyafúrt csibész volt! S ha mégis „balek”, akkor naivitása csodálatos erő, mely legyőzi a tényeket. És ha valóban olyan naiv vagy megszállott, amilyennek látjuk, vajon nem mi vagyunk-e azok, akik túl keveset tudunk a feltétel nélküli jóságról, mely egyedül a gyermeki szívekben leli meg méltó helyét? Ilyen és ehhez hasonló gondolatot, kételyt és nosztalgiát számosat ébreszt bennünk a film, s ilyen értelemben valóban érdekes alkotás.

 

Jegyzet