Vasárnap Esztergomban

– A csomagokat tessék a poggyásztartóba tenni!

A szemközt ülő bácsi azonban nem válik meg a csomagjától. Sőt, még inkább magához szorítja, mint akit eleve, már a rendelet kiagyalói megsértettek. A tájra se figyel. Ezek után nem is ő utazik, ő csak kísérője a csomagjának.

Pedig milyen üdítő képek az autóbusz ablakában! Már eltűntek az emeletes házak, már az apró földszintes házacskák következnek, homlokukon kék fülkében kis Mária-szobor, vagy monogram – A. D., M. E., O. P. –, vagy fehérre meszelt három betű: I. H. S. – Már szántóföldek! Már villák, villasorok! Már Visegrádot is elhagytuk, már csak fél órára van Esztergom!

 

*

 

A bazilikánál szállunk le. Fél nyolckor indultunk Pestről, most tíz óra van. Kényelmesen elérjük a fél tizenegyes misét.

Nem hoztam magammal semmi csomagot, csak pulóvert és esőkabátot egy oldalzsákban. Könnyű léptekkel elsőnek érek fel a hegyre.

A hatalmas bazilika sarkába húzódom, István vértanú oltárához. Aranyrács mögött gyönyörű XV. századi Úrkoporsó. A templomhajó fénye messziről világítja meg az apostolok és a sír alsó szegélyén alvó három katona alakját. Kezükben még ott a dárda, de már csak erőtlenül, álmukban tartják.

Jézus már nem a foglyuk többé.

 

*

 

A bazilika alatti kriptában hideg van, mintha a halál lehelete csapna meg. A bejáratnál két hatalmas angyal: a Végítélet és az Öröklét angyala. Ez Gazda Péter kriptaköve 1400-ból, ez Csáky Ugriné 1204-ből, ez Széchy Dénes érseké 1465-ből…

Már fölfelé jövök, mikor a lépcső tetején kisgyerek kapaszkodik az anyai szoknyába:

– Itt egészen le kell menni?

– Igen, itt egészen le kell menni – hallom a biztató, s akaratlanul is jelképes választ.

 

*

 

Odafenn lángoló nyár, de csak annyi időre, amíg átérünk a szomszédos ásatásokhoz. Ez volt valaha Beatrix királyné szobája. Fönn, a bástyán: innét védelmezték három éven át a támadó törökkel szemben. Ez itt XV. századi freskórészlet (egy kisfiú megérinti a maradék oroszlánt), ez itt török golyó (egy felnőtt férfi fölemeli a földről az épen maradt kőgolyót). Ez meg itten még a Szent István alapította, XII. századi márvány bazilika timpanonjának darabja…

Egy ablakfülkébe szorulok: alattam a Duna, kétágú karjában a szigettel. Vajon mennyit változott azóta a táj?

 

*

 

A Keresztény Múzeumban csak folytatódik a múlt – és a nyári délelőtt varázsa. Az első terem áll szívünkhöz a legközelebb: Kolozsvári Tamás oltárképei a XV., és M. S. mester csodálatos alkotásai a XVI. századból. Jézus az Olajfák hegyén, Jézus a kereszt súlya alatt, Jézus a kereszt magasában!

A következő három teremben a régi olasz, majd a holland művészet remekei. Stilizált tornyok és háztetők aranyfalú kapujában glóriás férfiú: „Joachim elhagyja a várost”. Az öröklétből ideplántált erdő előtt fiatal nő a mélyzöld fűben, egy különös, zsemleszínű állattal: „Leány az egyszarvúval”. Újra és újra meg kell állni az időtlen bűvöletben.

Az utolsó teremben régi magyar, és magyar tulajdonban volt francia, olasz kódexek a vitrinek üvege alatt. Az üvegen kapaszkodó gyerekfejek és egy jegyespár tükörképe: a jelen idő gyönyörködik a múlt idő felett.

 

*

 

Sietek a fürdőbe. Jó volna még úszni egyet ebéd előtt!

A pénztárnál elolvasom a gépelt tájékoztatót, s nagyon tetszik: a 140 centinél magasabb gyerekeknek már teljes árat kell fizetniük a belépőért.

A strand vize kitűnő, és kékebb a Genfi-tó vizénél. A kabinok, az emeletes kabinsor is kék, s könnyű övként hullámzik körülötte – a fenti s lenti kék között – a párkányokon végigfutó virágsor.

Utolsó képem: kezében kulccsal az elmaradhatatlan csecsemő az elmaradhatatlan frottírköpenyben, amint épp sírni készül, az óceánnyi víz mélyéről, hogy visszahívja szüleit.

 

*

 

Állva iszom egy feketét, s máris girbe-gurba utcákon kapaszkodom fölfele a Tamás-hegyi kálváriához. Nem tudom, miért, hajdani parasztlány jut az eszembe, aki kapcsos imakönyvvel a kezében hajnali misére siet, hogy annak az útját ismétlem a szelíd gazokkal benőtt köveken.

A tetőn ünnepi csend. A kálvária hét kőfülkéje után meszelt kő-Krisztus, átlyukasztott lábaival csak egy lépésnyi magasságban, vagy még annyival se, a dombon felszabadultan hullámzó zöld felett.

Két oldalán Mária és Szent János már a gazos, falusi fűben állanak.

 

*

 

Lenn a Vízivárosban újjáépül a régi kéttornyú plébániatemplom, Esztergom legszebb barokk temploma. 44-ben omlott be, s csak a belsejéből 824 szekér törmeléket kellett kihordani a tavasszal, hogy az újjáépítési munkálatok megkezdődtek.

Újrafestik a szentgyörgymezei templom belsejét is, s most már csak a hívek áldozatkészségén múlik, hogy a munka idejekorán meglegyen.

Áhítatos boldogság az újjászületést érezni az augusztusi ragyogásban.

 

*

 

Vak Bottyán háza előtt a Szentháromság-szobor körül, sokszínű, merev virágok, s a délutáni szellőben meg-meginduló, szelíden lebegő szirmúak. Csak egy pillantást vetek az árkádos, szép rokokó épületre, s oldalt a műemlék házakkal teli Vak Bottyán utcába, mert még el szeretnék jutni a nagy magyar katolikus költőnek, Babits Mihálynak a nyaralójába is. De nem jutok be. Csak kintről, az utca felől láthatom a lapos, szinte földbe kapaszkodó keskeny tetőt, mely alatt úgy szeretett élni, s oly megrendítően viaskodott a halállal. S egyszerre verssorok zsonganak körül, halhatatlan sorok a teraszos hegyoldalról, Esztergom fénylő kupolájáról, az esteledő Dunáról, s az elmúlásról, a könyörületes Istenbe vetett emberi hit halhatatlan vallomásai.

 

*

 

Búcsúzóul betérek még egy csésze feketére a kávéházba. A teraszra ülök, ki a főtérre. Szomszédomban, anyja ölében, kedélyes csecsemő bókol és motyog az asztal márványa felett. Jobbomon komoly turisták töltik ki a levlapokat, mintha valamit kérvényeznének, mielőtt még beesteledne.

A téren ekkor szürke ló vágtat keresztül, tízesztendős fiúcskával a hátán, mint egy látomás. Aztán egy komoly apa megható gyerekkocsit tol át a színen, s ezzel véget is ér számomra az előadás.

 

*

 

Hét óra, mikor a vonatunk megindul hazafelé. Fáradt és boldog kislány ül mellettem az elsötétedő ablakban. Rám-rám ejti fejét, majd végképp elalszik az oldalamon. Mamája bocsánatkérő, anyás pillantást vet felém, s én úgy fordulok, hogy a gyereknek kényelmes legyen.

Békés félálomban távolodunk Esztergomtól.

 

Jegyzet