Szécsi Margit: Köszönet a boldogságért

Csak elragadtatással írhatok erről a kötetről: a fiatal költőgeneráció talán legértékesebb, legtehetségesebb kötete, s már most, mint ígéret is telve kész, érett versekkel. A népdalok hangja, s a modern élet képei keverednek benne, idáig ismeretlen villamossággal. Eszközei, legszebb képei is valamiféleképp önkínzó eszközök, s a nyomukban kiserkenő vér és igazság a költő legigazabb sajátja. Mint egy kínlódó lélek, ki beveszi magát a vásárok zsivajába, hogy minél tisztábban megismerje bánatát, és bánatában önmagát, és önmagában a világ titkát és bánatát – így veszti el képei forgatagában és keresi, kutatja arcát ez a gyermekien rafinált költő. Hangvétele időnként még emlékeztet Weöres Sándorra, asszociálása, erkölcsi példálódzása József Attilára, verseinek vajákos képfuttatása Lorca cigányrománcaira de már ez a tanult anyag is saját vérévé vált, s egyre inkább elhalványul tulajdon hangjának, költészetének szélesedő folyamában. Ha ilyen kitűnő költőnek szabadna tanácsot adni, nagyobb türelemre, lélekjelenlétre biztatnám, elmélyültebb, hűvösebb szerkesztésre, hogy még forróbb, mélyebb egészet, igen, részek helyett egészet leljen a világban!

Okvetlenül kiadásra javasolom.

Jegyzet