A test költészete

Testi és lelki szerelem? A költők mindenkor tudták, hogy a kettő egy, hogy a leglégiesebb szerelem se vetheti el a test szótárát, az egyetlen szótárt, mellyel a szeretők egymással és testetlen elragadtatásukkal társaloghatnak. Az Énekek Énekének túlcsorduló dekoratív költészetétől József Attila racionalista extázisáig ugyanaz a szenvedély, ismeretre szomjas elvakultság ismétli meg a lehetetlent, mondja meg a maga nyelvén megcáfolhatatlanul világos híreit az emberi test Afrikájáról, csak éppen az utak mások, melyeken az emberi szív e kiirthatatlan rengeteget bebolyongja. Az egyik a puszta látvánnyal is beéri, madártávlatból pillantva meg a legtestibb formákat és arányokat, másokat a titkon tevékenykedő létezés milliónyi finom zöreje, íze és illata kalauzol, megint másokat az élő szervezet alkímiája, megrendítő realitása részesít valamiféle végső felismerésben a költői remeklés jogán. Egyben valamennyien megegyeznek. Az egy test, a szeretett, az egyetlen és hasonlíthatatlanul kedves test menthetetlenül kitanítja őket a világ valamennyi hasonlatára, a szerelem görcsös önzése a fékezhetetlen adakozásra. A legintimebb, legszemélyesebb és szemérmesebb indulat így válik a mindenség közügyévé, s a kivételes és kivételező szenvedély így torkollik valamennyi test közös szerelmébe, boldogságba vagy boldogtalanságba, mintha a kedves teste a mindenség egyetlen igaz ismeretlenje volna, ami nélkül azonban minden más megfejthetetlen rejtély marad.

Így vall a szerelem. De a szerelmen kívül még mennyi minden más, betegség és halál, iszonyat és köznapian könnyelmű erotika, a létezés hányféle öröme és rémülete vonulna föl, ha egyszer tanúskodni kellene az emberi test örökös pörében! Beszélni a testről, valóságos földi purgatórium-járás. De kezdjük talán a legelején, a legmagasabbról, a zavartalan boldogság, a szerelem hangján.

 

Babits Mihály: Énekek Éneke

 

De vajon nem boldogabb-e a költő, ha csak pillanatnyi feledést keres a csillapíthatatlan vágyra, a boldogság helyett a könnyebb örömöt, egy percként meglopható külön kis mennyországot? Ennek az elcsábított paradicsomnak gyönyöreiről vall Rimbaud egy légiesen romlott és elragadóan könnyed versben.

 

Rimbaud: Komédia három csókban

 

Ez a frivol játék azonban csak mélységes szorongást, gyötrő nyugtalanságot takar, s a hús görögtüzét kereső szív egyszerre szemközt találja magát az ítélet lángoszlopaival.

 

Toldalaghy Pál: Végítélet ablaka

 

És mégis, a megdöbbent szív ki máshoz menekülhetne, mint a kedveshez, hol melegedne meg másutt, ha nem az ő eleven ölelésében? A megkövesült világ, a város hideg kőtengerében egymásra utalt, egymást gyötrő és boldogító, a hús minden kínján túl is valamennyi élő örök egyességének igazságát hirdeti és vállalja Babits Mihály.

 

Babits Mihály: Hús-szigetek a kő-tengerben

 

Hasonlóan kozmikus, szerelmében a természetet, és a természetben szerelmét föllelő elragadtatásnak ad hangot József Attila Ódá-ja. Az elítélt szív és a megtalált mindenség találkozásának már-már elviselhetetlen boldogságáról vall ez a vers, az elfulladó önkívület s a fölismerés gyönyörű szabatosságával.

 

József Attila: Óda

 

De vajon nem romlandó a testi szépség? S végül is mivé lesz a halál, a mohón lakmározó pusztulás? Hallgassuk meg Baudelaire milyen példát talál erre kedvese számára.

 

Baudelaire: Egy dög

 

A romló, meglazuló test, a betegség önzővé nevel, mígnem a halál végképp magukba nem fordítja a kifelé élő érzékeket. Mint lázas detektív fülel magába a beteg szervezet, lesi a közeli gyilkost, aki nem más, mint saját maga. Szerelem és szépség, milyen messze van már! A magányos ember monologizál növekvő halálával.

 

Kosztolányi Dezső: Száz sor a testi szenvedésről

 

Szerelem és önvád, menekvés és halál: ezek a test gondolatai. Vajon el lehet-e felejteni őket? S ha igen, vajon a harcot, saját magunknak, s a többi, egymásból élősködő teremtménynek kegyetlen önzését, a puszta lét iszonyatát ugyan ki törli le emlékezetünkről? Ezek a test és a költő utolsó kérdései.

 

Weöres Sándor: De profundis

 

 

Jegyzet