Szókoszorú Solt Ottilia sírjára
| Drága Ottilia, választhattál volna |
| alkalmasabb időpontot az elmúlásra, |
| május közepét, mondjuk, mikor vadul virágzik, |
| burjánzik a természet – mint a rák: |
| a kutyák ekecselnek, költ a fürj meg a sárgarigó. |
| A költő, az most költ, mert a halálszerűség |
| ihletett pillanatát nem mulaszthatja el. |
| Szakszerü sírásás: ez a mestersége. |
| A költő: pillanatmegállító gép. |
| Szép filmet csinált rólad a televízió. |
| Kár, hogy te – értelemszerűen – már nem láthattad. |
| Fogyunk, fogyatkozunk, Ottilia, |
| cserélődik ki körülöttünk a világ. |
| Zárulunk be magunkba. Leginkább a temető |
| társaséletünk alkalmas színhelye |
| (utána kocsma), ahol az egyre |
| penészesebb, ványadtabb vagy éppenséggel elhájasodott |
| túlélők, sör és/vagy vodka mellett |
| túlélnek, és diagnosztizálják egymást. |
| Abból a szempontból, hogy ki lesz a következő. |
| Nyugodjál békében. Nem támadunk fel. |
| Habár? A fene tudja. A nagy kérdés |
|
| Szép voltál (a magad módján), |
| ezzel persze nem mondtam sokat, |
| mindenki csak a maga módján tud |
|
| Mondd, Oti, mondd, mire jó ez a síron |
| túli gargarizálás? Nevetséges, megalázó. |
| Közhullák lévén, minket a köz temet el. |
| Ennyivel tartozik is nekünk a „köz”. |
| Mi teremtettünk itt szabadságot és nyomort. |
| (Pontosabban: az utóbbit csak explicitté tettük |
| tényfeltáró és politikai munkásságunkkal.) |
| Na jó, belőlem ennyi elég volt. |
| Imádtalak, futólag feleségül is akartalak venni, |
| te beszéltél le róla. Több eszed volt már akkor is, |
| ámde én akkor is, ott is, |
| szíves engedelmeddel a leendő |
|
|
|