„Ki nékem álmaimban…”
Majd csak el lesz valahogy… |
sőt mi több, maga az ördög |
is mondana bizony csütörtök- |
öt. Vágd el csomód Gordiusz-módra, |
ne adj morálra, jó modorra. |
Hölgyeid szépek, miként Sába |
királynője. „Hess, a picsába!” – |
ne legyen senkire tekintet, |
mivel, ha őnékik nem drága |
a te nyugalmad, a te életed, |
nem érdemelnek kíméletet. |
Nem könnyű ez, tudom, belátom, |
de légy könyörtelen, barátom, |
neked is csak egy életed van. |
Teremts magad körül nyugalmat, |
amelyben a dal megfoganhat.
|
Nekünk már ősz van. Lettünk vének, |
már csak egy a fontos: az ének. |
Vár ránk díszsírhely, ravatal, |
de addig zengjen még a dal. |
Ilyen halálközel, Szabolcsom, |
ne adjuk meg magunkat olcsón. |
|
|