Kizökkent idő
Előhang egy folytatásos versregényhez
Mielőtt elkezdeném, lemegyek még |
sörért, vagy inkább sorbanállásért, |
csak el, csak el, nehogy kelljen kezdenem még, |
hogy odázhassam el ideidézésedet |
e sorokba, melyek között is lehet, |
márcsak a régi és rég idejétmúlt |
beidegződések céljából is. |
Megjöttem. Se sör, se sor. Így hát banállás sem. |
A vasárnap bosszantó banalitásai. Térjek |
már a tárgyra! Térek. Vers indul! Eleje csapó! |
|
Már a kötetcímek (na, milyen is?!) gesztusa: |
„Ha már itt vagy” és „Hátha nem úgy van”.
|
Úgy érzem, ha a kötetcímeket megérteném |
(habár? gyerekkoromban szétszedtem egy órát |
– és soha többé nem tudtam összerakni), |
akkor a versek „üzenete” is, ami valahol dekkol: |
dekódolódna: hangolna fel vagy épp le, |
fejbe kólintana, feldobna, mint egy bedobott feles. |
Az első: tkp. álfeltételes mód (ha van ilyen), mert: |
akkor, akkor mi van? Mintha nem lenne akkor,
|
mintha az előtag nem implikálna semmit. Vagy éppen azt? |
És a „hátha”? Most ez óhajtó vagy gyanakvó mód? |
Félre ne érts. Nem verset elemzek. Csupán jelzem, |
hogy már itt elakadtam, hogy szavaid elég nehéz |
porszemek ahhoz, hogy még engem is, aki: megüljenek.
|
Verseid – most – csakis mint úgynevezett „életanyag” |
érdekelnek. Párlataként életünk rég letűnt anyagának. |
(Utólagos engedelmeddel, megebédeltem. Fekete kagylót |
provánszi mártással – ha érdekel. Most folytatódunk.) |
Ó, az az év! Az az egyetlen év! |
Amikor, ahogy mondani szokás, sülve-főve együtt voltunk, |
olyannyira, hogy respektív asszonyaink |
hovatovább kezdtek féltékenykedni. No, nem úgy, természetesen. |
És erre, ezt kimondhatjuk nyugodtan és büszkén, |
hogy jóllehet mind a ketten fűvel-fával – én a mennyiségre |
hajtottam, minden nőnemű lényre húsz és hatvan között, téged |
a kapcsolatok kvalitása vonzott, a szupertitkos (csak a |
fél város tudta) keresztbebaszások fondorlata, hasztalan, |
de makacs epekedés rejtelmes(nek látszó) hamvas fapinák |
iránt, jegelt liaisonok félig-felolvasztása, de főleg: mind e |
fentiek műgonddal történő adminisztrálása- |
dokumentálása. Néha lehívtál a monumentális adatbázisból |
egy-egy értőknek való példányt (ezzel teltek, |
többek között, a reggeltől-reggelig együttlétek). Az |
egykorú nyugaton zajló szexuális forradalomtól, sőt |
az egymáséitól is teljesen függetlenül vívott mozgalmainkba |
a buzerancia nem fért bele. A másét, természetesen, |
toleráltuk – amennyiben nem velünk. Átfedések egymással |
női relációban nem voltak. Nem úgy, mint közös legjobb |
barátunkkal. Ki-ki kefélt (vagy volna) a maga útján. |
Mégpedig anélkül, hogy felosztottuk volna a piacokat |
vagy a vadászterületeket. Csakúgy spontán. Ezt nevezem én |
igaz barátságnak. Erről ennyit. Ami sokkal fontosabb, |
hogy, mint írtad volt: „Egy darabig azt hittük, / |
kezdhetünk valamihez közösen…”. Sőt, kezdtünk is: |
volt Lukács-szeminárium (a résztvevők egy része már nem |
vagy nem itt él), belevágtunk egy líra-elméletbe, |
az félbemaradt, illetve beépült a te szakdolgozatodba. |
Én egy másikba kezdtem, de már egyedül. Ahogy már mindent |
egyedül csinálok. Nem úgy értem, hogy azt is. Azt azért |
inkább, ha még egyáltalán, mégiscsak kettecskén, |
másodmagammal, amikor néha futja az… időmből. |
Közös legjobb barátunk, nekem: mint a Neptun. Tudom, |
hogy van és hol van, de nem látom. Te szabatos bolygóként |
kéthavonta látható vagy. Pályánk ilyen időközönként |
metszi egymást. De már rég külön-külön csillagképek |
pontjai vagyunk, elemei más-más halmazoknak. |
Én az Építésszel, a Dramaturggal és a Magánpolitikussal |
alkotok számnégyest. Meglehetősen érdekes és gazdag |
a műveleti repertoárunk: 4 faktorszorzatánál lényegesen |
nagyobb. Amennyivel négy ember számosabb négy számnál. |
Te pedig… De erről talán inkább te írjál. Nohát, látod? |
A kizökkent időre, amiről pedig irandó lettem volna, |
már nem is maradt idő. Kifutottam az időből. |
Úgy belebonyolódtam a barátságunkba. Eképp hát mégiscsak |
esett szó, sőt, másról sem esett, mint az időről. |
Az időről, amelyből kizökkentünk |
végérvényesen és mindörökre. |
|
|
|