A költő értesül arról, hogy ő szubjektív idealista
Akkoriban (1958) felvételizni kellett a gimnáziumba. |
Mivel én már akkor filozófusnak készültem (azóta is készülök), |
s frissiben olvastam Hans von Reichenbachtól |
A kozmosz szerkezete című munkát, azonnal |
nekiültem, és kidolgoztam nyolc irkalapon első |
ismeretelméletemet. Valami olyasmiről szólt, hogy |
a sejtek és a molekulák, amennyiben bírnának |
észlelőképességgel, egészen másként látnák a világot, |
mint a homo sapiens, nemkülönben az óriások |
(mondjuk 300 000 kilométer magas képződmények) |
szintazonképpen egészen másként látnák a világot, |
mondjuk éppúgy nem észlelnének engemet, ahogy |
én nem egy levéltetűt. Szerény beszámolóm |
élénk konsternációt keltett. Virágh igazgató elv- |
társ bíborvörös fejjel üvöltötte, hogy ez színtiszta |
szubjektív idealizmus. Nekem ugyan – akkor még |
innen lévén Vlagyimir Iljics Empiriokriticiz-
|
musán – fingom se volt arról, hogy mi a túró |
is légyen ez a szubjektív idealizmus, de azt |
felfogtam, hogy ez valami nagyon tudományos |
dolog, s ezért igen nagy büszkeség töltött el, |
hogy alig 15 évesen már ilyen komoly, bár |
láthatólag hivatalból üldözendő filozófiai |
Később, egyetemi tanulmányaim során |
marxista lettem, igaz, hogy ausztro, ami sokat |
levont filozófiai szalonképességemből, mivelhogy |
ez valódi, ütőképes szakszervezetek követelését jelentette. |
Ezen szakszervezetek természetesen nem jöttek létre, |
viszont megismerkedhettem az akkoriban még kétségbevonhatatlanul |
igencsak ütőképes rendőrség népnevelő módszereivel. |
A nevelés hatékony volt: egyszer s mindenkorra |
kimutatkoztam a rendszerből, és elindultam |
a tudatos szubverzív tevékenység |
rögös, keskeny, kaptatós, de mégiscsak |
egyedül járható ösvényén. |
|
|