Amíg lehet
Ahogyan megyünk összebújva az |
Iskola utcán fázós-boldogan |
(„őszi szerelem” – mondta kis pimasz |
fiacskám) „őszi” – és akkor mi van? |
|
bár, persze tudtuk mi is pontosan, |
hogy ami jön, az tél, nem a tavasz, |
hogy most már minden utoljára van, |
hogy az öregség tele behavaz, |
|
de addig itt a kocsma és az ágy, |
addig legyen tivornya, buja vágy |
amíg lehet. És aztán szépen együtt, |
|
egymás kezét el többé nem engedjük, |
s együtt, együtt bár úttalan–útatlan |
toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban. |
|
|
|