Római elég
Mostanság hallgatok, eltűnök, eltünődöm, |
olykor – önnön agyrémem – földerengek |
kimért chiméraként öfényesítő lakkcipőmben, |
osztrigát szürcsölök e zord időkben |
– éheztem eleget ifjúkoromba’ |
hadd legyek most már én részvétlen és goromba, |
éppen elégszer kisemmiztek, megaláztak, |
a világ úgy viselt el, mint hőmérő a lázat, |
hülyének véltek, mikor a szívem lázadt, |
ezért növesztek tehát csigaházat |
lelkem köré, hogy ne lássék az alázat, |
az inkorrekt szenvedés, az öntetszelgő szégyen, |
hogy hajh miért, miért, miért nem éppen |
én vagyok a szenvedő alanya ennek |
a nyomor-nyelvtannak, amelynek szabályai szerint szenved |
embertársaim bő egyharmada, |
gyerekek, nők, csecsemők garmada, |
ezt nem veszi be a gyomrom semmiképpen, |
(talán ezért élek többnyire semmin vagy pépen). |
Egyenlőtlenség! Testvérietlenség! |
Ja, szabadság az van. Tessék élvezni! Tessék! |
|
|