Nem megyünk ötről hatra
Tisztelhető embert hatalmon egyet láttam, |
ő is, ő is csak halni tudott vele! |
Egy vigéc, egy bugris, egy történelemtanár (középiskolai). |
|
A bugrisra picinyég térjünk vissza: |
a kettő együtt: erő, hajlékonyság, |
mint a megedzett acél vídiaéllel. |
Tömeggyilkos volt. Jóvoltából élek. |
(A történelemtanár is, a középiskolai.) |
|
De milyen élet ez? Mint a próbareggeli, |
valami feneketlen bögréből, |
sörétekkel, folyami kavicsokkal, |
cementkását, és azt mondják: |
„Vállakat előre, ne lélegezzen, |
|
De tényleg, visszatérve a bugrisra: |
nem mondhatom azt, hogy „egy gyáva szar volt”, |
„ült volna annyi évet börtönben, mint én”, |
mert hogy én egy minutát sem, |
le és fel sem ültettem másokat, |
függélyesebb mozgatásokról nem is beszélve. |
|
Tehát a bugris? Mondjuk: senki volt? |
Esetleg mondjuk: „Ő történt velünk?” |
Hová kell tenni a kérdőjelet? |
|
Elmúlt az életem. Öreg vagyok? Öreg. |
A problémáim? A kíváncsiságom? |
Tátong reám egy ásító üreg, |
(Ami a vitatott-életűt illeti: |
hát nem is tudom… sakkozott és |
fokhagymával szerette, én meg mindig szerettem |
volna azt mondani, hogy végre |
megdög – – – de talán méltóbb |
|
|
|