Veszekedés után
|
„Egy vers előállítása során az ember nemcsak a
versre figyel, hanem önmagára is.”
(Gottfried Benn)
„Később látni fogjuk…”
(Gottfried Benn)
|
| Mindez olyan keveset számít, |
| ha azt vesszük, hogy meghalsz, meghalok. |
|
| Vagy, aki vagy. Vagyok, aki vagyok: |
| Szellőszaggatta felhő ámít, áhít |
| a következő elsötétítésig: |
|
| Ha ezt vesszük, mint segédegyenest, |
| eljutunk a szerkeszthető halálig, |
| persze, ámde én Rilke nem vagyok. |
| Tém és továm rosszalkodásra sose rest, |
| így dühöd hoppon, én meg: maradok. |
|
| Elnézegetem a szőnyeg mintáit, |
| ölteni kéne. Testet? Alakot? |
| (Mást – magyarul – nem is igen lehet.) |
| De mondd meg, ebben a korban minek? |
| Pláne, ha oly keveset számít mindez. |
| Elég, ha megbékélten rámtekintesz. |
| Ha te is, én beérem ennyivel. |
|
|
|