Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi seggnek a tenyér: |
(új gép: alig lelem az ü-betűt); |
mi szemnek a nap, szájnak a kenyér: |
|
Kedélyem így mostanában fanyar, |
talpam alól az út: kifut. |
Holott én azt hivém, egy-két kanyar |
|
(Nem arra gondolok, amire te nem. |
Jaj, el se kezdjük! Édes Istenem! |
Róla még lesz szó. Szögletes zárójelben |
|
De nem. Pedig ez – azt hihetnők, nemde? |
egy ilyen élet után megilletne – – – |
Mi is? Új hibridek-Hebridák? |
És miért? Mert? Milyen volt „ez” az élet? |
|
Igazad van. Nem tudom. Csak azt hittem… |
Hogy? Ja, hogy mit? Nem tudom. Csak téblábolok itten. |
(félre:) Ez vagyok, ez a tipródó, lúdtalpas tébláb,
|
gondolni is rossz rá, hogy Isten épp lát, |
saját képmását, másképét. Habár? Gondolta volna meg! |
Már akkor sem volt egy „mai gyerek”,
|
mielőtt ész nélkül teremtgetett. |
Csak rajta! Nézzen bele a tükörbe. |
– Szimmetria-elv! – az egyenes-görbe |
fakerék forog – ő csinálta – körbe: |
forgunk Gondviselés-kerékbetörve; |
Szentlelke rajta, viselje a Gondot. |
És innentől már egyszerű, amit mondok: |
|
Háljunk egymásba járni, mint a lélek. |
|
|
|