A.-hoz

Úgy támaszkodnak, oly előnyös
pozitúrában a szilárd, ám kecses
bölcseletre, mint egy komód sarkára
valami századvégi fényképészműteremben,
körötted a sértékeny férfiak,
az önmagukra eltökélten törők.
S mind annyira kíván
egy magánál különb másat neked!
– Hisz oly semmire-ajzottak.
Gondot csak gondolni
bírnak, viselni nem.
Izgalmuk is hamar
apad, mert – megviselt
léggömb: ereszt mind.
Boldogságod hirtelen
elfeketedő pillanatai.
Mi marad belőlük?
A súly.
A helyzeten, amit a férfi
mindig otthagy, mint a vetetlen ágyat,
mindig a nőnek kell
úrrá lennie.
Kinyitja az ablakot.
Mi marad? A lobbanás
emléke se.
Belélegzi a reggelt.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]