Kapcsolatunk kezd meghitté válni

Már amikor megsértődtem, is tudtam,
hogy semmi okom nem volt megsértődni (legalábbis ezen
de ha már – akkor az ember kitart
reggelig. Álmatlanul persze, mert gyakorlatilag lehetetlen
elaludni a padlón, ha ráadásul a pokrócot
olyan szerencsétlenül tekertük magunk köré,
hogy a vastag szegély éppen a gerinc alá került.
De azért nem változtatunk a testhelyzeten:
minél rosszabb, annál jobb. Ő (a kedves)
úgy három s négy között felébred végre
(szomjas vagy ellenkezőleg). Belémbotlik.
„Mit csinálsz, te hülye?” – kérdi kábán.
MéIy alvást szimulálok, kicsit vinnyogok is,
ahogy álmodó kutyák szoktak (forgolódni is kell).
Egy darabig, remélhetőleg, ő sem alszik.
Reggel sikerül néhány perccel őelőtte távoznom.
„Biztos elfelejti bevenni a gyógyszereit” gondolom
a lépcsőházban, de most már nem megyek vissza, szólni neki.
Lassú léptek, körülményes rágyújtás: túl nagy időelőnyöm van.
Töprengő arccal baktatok a másik oldalon,
mindenki láthatja, hogy el vagyok gondolkozva.
A Statisztikai Hivatal kiadványboltja előtt
elfoglalom őrhelyemet: a kirakatablakban
a Mechwart-liget egész délnyugati frontja tükröződik.
Asztrálalakja rövidesen áthalad a negyedéves kiadványokon
– milyen kedves ebben a kiskabátban!
(minden nőnek van egy kiskabátja, amiben ilyen kedves).
Igaz, magam se volnék megvetendő az én kiskabátomban
– de úgy néz ki, hogy ő nem néz ide.
Követem, a hátához igazodva,
az autók között, rézsút át a Mechwart-téren
(jóformán az autók alá – kis jutalomjáték
Neki – no persze, ha errenézne. Nézhetne pedig:
idegek kellenek ehhez, s bizonyos
mértékig a testi épségemet teszem kockára.)
A 12-es eltakarja. Ha nem szállna föl rá,
sétálgatnék az árkádok alatt föl s alá
céltalanul (talán elgondolkozva?). Fölszállt.
Elindulok, most már a szokott gyorsabb lépteimmel.
Egy csomó hülyeséget el kell intézni. Majd délben fölhívom,
valószínűleg az Elfogulatlan Hangnemet használom
(nagyon barátságosan, ám kissé erőltetett vidámsággal
„vegyük úgy, hogy nem történt semmi”), de ezen ráérek
gondolkodni majd, amíg kapcsolják. Együtt ebédelünk.
És nem lesz semmi.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]