Szezonvég

A rosszból csírázik az egyedüli jó:
halaszthatatlanná lesz a halogatható.
Ha meghal az ember, nem lehet már halottabb:
vége a méricskélésnek, a fokozatoknak.
Viszont eldöntheti: hamvad vagy porlad.
(Föltéve, hogy rendelkezett evégett.)
S miközben korhadni kezd (vagy elégett),
megy tovább a földi gyarló gyakorlat:
sürgünk-forgunk serényen, mint a férgek.
Nem is utolsóak ezek az utolsó napok:
csomagolás, lézengés, várni a vonatot,
még egy kávét, sört, szendvicset, konyakot,
talpunk alatt vakító, friss sóder csikorog;
és hülő tündöklésben:
a poros muskátlik, piros padok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]