Részlet

 

1

Azok a szép (feszült!)
napok az ifjúsági mozgalomban.
Nem emlékszem már igazán jól,
őrá is csak homályosan,
ahogy a szeme
derengett elő a mindig maszatos
szemüveg mögül,
de mintha Plotinoszból olvastam volna
föl valamit neki (A Szép nem egyéb, mint…
mittudommármi), mire ő:
„Te! Ez tisztára marxista gondolat!”
– ugrott fel,
idegesen igazgatva a melltartóját.
Én feszengve hallgattam a
duzzadt ajkai,
mókás egérfogai közül patakzó
csacsiságokat. Utóbb csókolóztunk.
Részemről kissé indignáltan,
mintha magam volnék Plotinosz,
aki szintén egy (utóbb porig égett)
Akadémia könyvtárában görnyedt és unatkozott.
Később ő szavazott a kizárásom mellett.
 

2

Igenám, de:
minden későbbnél
van még később.
Például, amikor
megint mohón
egymásnak estünk:
siklókígyó a levelibékának.
(De melyikünk volt melyik?)
Hol volt már akkor
mozgalom, ifjúság, ügy?
Hol Plotinosz? Hol Marx
(a ’68-ig egyre ifjuhodó is)?
És hol – túlcsillagos ég! hol
a népen belüli ellentmondások
folyamúszó bajnoka? (Azt mindig utáltam. Az ágyban is
zavart egy olyan lénnyel keveredni,
akinek ez a falusi rendőr: orákulum.)
 
Most
a későnél később: a vita nem újult ki.
Elomló volt és édes,
akár a beteljesült kamaszálom:
postáskisasszony-hús.
 

3

Filmen minden szebb, könnyebb.
E siralomvölgyben nincsenek vágóképek.
Még délután háromig
vonszoltuk egymást komor fővárosunk
kibírható nyilvános helyein
(én a cukrászdákat utálom, te a kocsmákat),
és nem volt miről,
amiről meg – – –
Arra úgysincs szavunk
egymásnak. Magával számol el,
magában számol
minden élő
minden élő – gondoltam –
miközben egy leleményesen kedves és gyors,
méghozzá személyedre szabottan kedves (de gyors)
búcsúformula mikéntjét módolgattam
melletted
és egy (enyhén) penészízű
paradicsomos vodka mellett.
 

4

Felejtem.
Mintha zuhanna. Pedig
összetegeződtünk, verejtékeztünk együtt.
Majdnem gyerekünk lett.
Nem lett. Legalábbis, gondolom, nem.
Én, részemről, nem kérdeztem, ő nem említette.
Hogy ténylegesen hogy s mint van?
Erről tudomást, könnyen lehet, már nem szerzek.
Az eleddigi tapasztalat szerint
találkozási ciklusidőnk: 25 év.
(Egy esetből kell általánosítani; kettő már összezavar.)
Legközelebb tehát hatvanhat éves lennék,
s a gyerek akkor (amennyiben mégis)…
– de miért a falból kitépett kézszárító,
miért a kimondhatatlan falrafirkák,
miért olvad a vaslábakon álló kád el,
míg forrójég dübörög a rózsából,
s én kinyújtózom a málló cementen,
bömbölöm önfeledten,
hogy ”lo giuro, lo giuro, lo giur’al no-o-ostr’amor”,
és hallom jól, hogy hiába dörömbölnek,
dörömbölsz
a felém csempével; feléd
kacattal teli gardróbszekrénnyel takart
rabicfalon túlról.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]