Rolf Bossert halálára
Ötletszerűen vetődtem be azon a fagyos estén |
az EinSteinbe. Furakodtam, illesztgettem a fejem |
más fejek közé, hogy a tiédet lássam. |
A fülemig csupán töredékek |
jutottak el, bár tudtam: mondatokéi. |
Legalább a szememnek, gondoltam, valami jusson. |
asztal körül ültünk, két úrral beszélgettél, |
és sört ittál kísérőül, talán kornnal, én figyeltelek, |
közben bemutatkoztam, beszélgettem |
– már a magam angol-német pidginjén |
(nagynéha ritka vagy eltalált szavak |
mazsolái – hja, az a sok olvasás! – |
a silány szintaxis keletlen tésztájában). |
De azért beszélgettem, elszántan, idegesen, |
egyik vodka a másik után. Vajon te szeretsz inni, |
töprengtem, nem látszott rajtad, |
igaz, nem mindig látszik az emberen. Nézegettelek. |
És egy mondatod forgott a fejemben |
még hazaúton a taxiban is, amit az ismerősök rendeltek |
nekem, ügyefogyott kinnszülöttnek |
első itteni napjaim egyikén. Egy mondatod, még |
odafenn is, amikor kibámultam a homloknyomaimat |
viselő ablakon. Valami olyasmit mondtál (még az előadóteremben), |
hogy te csak írói munkád (ezen a „csak”-on is eltűnődtem) |
háborítatlan folytathatása végett |
folyamodtál útiokmányokért, nem tartod magad – |
minek is? A „Dissident” szót használtad. |
Ez magyarul… Magyarul? Mondjuk egy létezett-szocialista nyelven |
egy időben az állampolgári kötelék alantas indítékú, |
illegális úton (teszem: rókacsapáson, bivalygázlón át) |
történő elhagyását jelentette. |
Így nem érthetted. A mondott jelentés a te nyelvedben |
nem is létezik, és útleveled érvényes volt. |
Te annak rendje és módja szerint |
(mert ott annak ez a rendje és módja) |
áttelepültél, de „nem azért, mert…” na jól van, hagyjuk a |
politikai „szemantikát”. Tudjuk, miről van szó. |
De hogy fel kellett – s fel kellett – hogy merüljön, |
hogy ezért vagy azért, pláne, hogy nem azért, hanem csak… |
Méghogy mi áttelepülünk, kivándorlunk! |
Micsoda félrevezető igekötők! |
Micsoda félrevezető igekötők! |
Állhatatosan rójuk |
a magyarázkodás möbius-szalagját. |
Hol annyi szabadság, vagy legalább gőg, |
hogy egyszerűen azt mondjuk: |
„Ott voltam, most itt vagyok. Kész. |
Érjék be velem. Megmutatkozom.” |
(És hol ennek a lehetősége?) |
Még hogy minek nem tartom magam! Hisz annyi mindennek |
nem tartom magam – s még ez is |
csak rám tartozik. |
Fogalmazgattam, |
hogyan mondanám el ezeket |
neked, ha (valószínűnek tetszett) |
alkalom adódik. |
Nem adódik. Nézem a telefont. |
|
Néhány nappal később a brilliánsan szerkesztett, |
kellemes tapintású papírra nyomott magazin Register rovatából |
kivágok félhasábnyit, hozzátűzöm két korábbi közleményhez. |
Kiveszem a blokkfüzetből a jegyzeteket, amiket ehhez a |
szöveghez készítettem. Mindez együtt egy dossziéba kerül, |
ahogyan ez a szöveg is, ha elkészült. |
És várom, küldjék már a verseidet, hogy fordíthassam. |
Ez az, aminek értelme látszik lenni. |
|
|
|