Munkanapló
Juditnak
Ma ő ír. Én csupáncsak a zabáról |
gondoskodom. Körülményes tevés- |
vevés, időmet elporlasztani. |
a vágódeszka, a bicska, a kanál |
(majd mosogathat), készül az ebéd. |
Egy úgynevezett „savanyú vetrecét” |
adok elő, citrommal, tarhonyával. |
Ül a napon, kimérten kopaszodik |
a feje búbján, te jobban tudod. |
Körülöttünk a kert és távolléted. |
Bocsánat, ez túl mélyre sikerült. |
De mégis: távolléted, mint a kert: |
környezetünk: hiányzol, megbeszélünk. |
Látod, veszélyes magunkra hagyni minket: |
elkezd veled mindenféle történni. |
Mi pedig irdogáljuk a színművet, |
és közben kipiszkáljuk a világot, |
precízen, mint köröm alól a koszt, |
s megmutatjuk egymásnak az eredményt, |
majd tesszük diszkréten a csikkek mellé. |
Emlékeink vannak. Elemzőkedvünk |
nem marad éhen. Két őrült vegyész |
turkál, titrál, szikkaszt. Valami lesz. |
Ha nem ebből: belőlünk. A nyárvég, |
mint égő ág, hamvadva kunkorodik. |
|
Kopog a gép, most írja át, amit |
felköhécseltem, mint egy rossz álomban. |
Aztán majd én átírom, amit ő ír. |
Ezt az életmódot, ezt kitaláltuk: |
falu, szőlőlevél, kacsahápogás, |
se túl közel, se túl távol a várostól, |
éjjel zuhog, nappal tündöklik, a göröngyök |
között araszol a kövér szöveggiliszta. |
|
|
|