Három sárb ódler
|
„Nagy embernek és szentnek lenni önmagunk számára: ez az egyetlen fontos dolog.” (Ch. B.) |
| Nagy ember vagyok-e? Szent vagyok-e? |
| És e kérdések érdekesek-e? |
| Vagy a többiek igyekezete? |
| Törekedjünk-e, és ha, mire? |
|
| Vagy tartózkodjunk? Igen? Nem? S mitől? |
| Befogad-e, s ha mégis, milyen öl? |
| Szabad-e elcsevegni bármiről? |
| S az oltalmat adó fal merre dől? |
|
| Szabad-e bármit nem gondolni el? |
| És ha nem, ki büntet meg és mivel? |
| És ha szabad, ki mondja, hogy szabad? |
|
| Lehet-e soha nem igaz szavad? |
| Rulett-e a rulett, ha nem forog? |
| Lehet-e fontos egyetlen dolog? |
|
|
|
|
„A művészet civilizáló tényező.” (Ch. B.) |
| Öt percen belül: vakartam a seggem |
| (diszkréten, persze) egy jobb étteremben, |
| hova a kulcsfontosságú nőt cepeltem, |
| a homárleves közben megemeltem |
|
| kissé magam: hadd távozzon a szellem! |
| majd belekezdtem egy hosszúkás, fellen- |
| gzős döglesztőbe a szerelem ellen |
| s heteroközömb mellett, hogy ne kelljen |
|
| az elcsöppenő orromra ügyelnem |
| (a damasztot kezem ügyébe vettem, |
| s vissza a kenyérkosárra ügyessen). |
|
| Nem látta. Kanalazott, hálaisten. |
| Kis kenyeret kért. Mondtam neki: tessen. |
| S este ő: „Laposod nincs?” – mászva testem. |
|
|
|
|
„Hasznos embernek lenni: ezt mindig meglehetősen utálatosnak találtam.” (Ch. B.) |
| Ebben találkozunk. Moá oszi, |
| lézengésedben lankadatlan Mester. |
| Elég feladat a túltengő testtel |
| elbánni, mint nőjével a strici. |
|
| Khöltő?! Szorgos színész. Csak a hülye hiszi, |
| hogy lelkiél. Vesződik a szereppel, |
| tanulja este, elfelejti reggel, |
| de délután előáll: Voászi! |
|
| No persze, örökös epizodista: |
| „elkapott pillanat”, „ahogy megállt”. Ilyesmi. |
| Olcsó nők, rossz cigik szaga ráncaiban, |
|
| düh, dölyf, szabószámlák, a gázsilista |
| hátulról elsője. – Ez a szívet kikezdi. |
| De ahogy megszólal!: „Tálalva van.” |
|
|
|
|
|