Ó, Leuconoe
Leányomnak
Ó, Leuconoe, a jövő, a hosszútáv |
ejt – mibe is? – kétségbe. |
Szőke fejed tele széllelbélelt igékkel, |
mézcukor-ragacsos ígéretekkel (mint mindenkié), |
s főként a felejthetetlen érzéssel, hogy: vagy! |
A Jöhetőt nem tilos tudnod (ó, a boldogult |
tilalmak aranykora, kultúrányira! |
Azért majd elboldogulsz nélkülük). Inkább |
nem szükséges. Az alapállásra figyeljél. |
Se túlközel, se túltávol. A szerva, |
hogy honnan jön, azt látod. Hogy hová megy, |
ahhoz érezned kell az asztalt meg a |
labda hangját. És az ütő tenyérként |
folytatódjék csuklódban. Eddig az egyik |
hasonlat. (Tudod, szeretem, ha a dolgok |
kezdenek hasonlítani egymásra. Mint cseperedő |
gyerek mind jobban a házibarátra. |
Ez kínos, tehát ok szemlélődő örömre. |
Életed egy nagy zsák: benne két-, öt- és tízfilléresek. |
A napjaid. A kétfilléreseket (mert lyukasak) |
fel lehet fűzni zsinórra nyakékül, |
fekete vagy zöld mélybársony ruhához. |
Az ötösöket a villamossínre téve kis fém- |
lepénykéket nyerünk (miután a kerék |
átnyilallt testükön), ezeket ott lehet hagyni, |
vagy elrakni emlékbe, kidobásig. |
A tízfilléresek – az viszont komoly! |
Be kell rollnizni őket géppapírba (van otthon) |
százanként, leragasztani és ráírni, hogy 10/100. |
Vagyis ezer fillér. Sok ilyen henger |
árán vehetsz további papírt és ragasztót, |
és kapsz sok visszajáró tízfillérest. |
És sorbanállás közben lehet beszélgetni. |
|
|