Elégia
| Jó volna hosszabb, embermentes ősz, |
| a rozsdállódó éven itt tűnődjek, |
| összeszedve a potyadékdiót |
| útfélről, séta közben, no meg a „saját” |
| mogyoróbokraink fukar termését. |
| Nem adatik. A városi telek |
| szokott mizériája fagyos-ünnepélyes |
| végrehajtó-orcával közeleg. |
| Leltárba veszi az ősz jószágait, |
| és megértő szigorral képed el |
| a pazar pazarláson, amit a |
| Szépasszony megengedhetett magának. |
| Egy kicsit itt is voltam. A nyár |
| égmélyi tárnájában még robbantanak, |
| idehallik a dörgés, omlasztják be |
| augusztus csillagbányáit. |
| Dió koppan a háztetőn, alágurul |
| az ereszcsatornába. Dér, fagy, hó: |
| ott korhad ez a finom agyvelő, |
| míg házunk e ház (vagy nem kotorják |
| ki a ciszternát, ha eszükbe jut). |
| A vonaton majd rosszkedvű leszel |
| (: lesz a feleségem). Megint hurcolkodunk, |
| és megint vissza. Elbűvöl engem is |
| az eszközöknek ez a tolongása, |
| kihűlt célok ekkora gyászmenete: |
| fürdőruha, Wittgenstein, spanyolszótár, |
| mandulaolaj – mire ekkora fölszerelkezés? |
| (És ez mind csak, amit fönn felejtettem.) |
| Elég, ami van. Maradhatnék-mehetnék |
| gyömködni egymás kezét, mint hülye vendég |
| és túl illedelmes házigazdája |
| az előszobában: „Hát akkor majd hátakkor.” |
|
|