Rapszódia

Miért kell folyton szeretni benneteket?
Mint hólabda a kézben:
vagytok olvatagok vagy eldobandók.
Pillanat, annyi nyugtot sem hagyhattok.
Viszkettek
testünk zugaiban,
mint égnek csillagok.
Gabi mamán szétnyílt a pongyola,
s ő később összezárult, mint kavics után a víz.
„Hozz egy bugyit a szekrényből,
te kerge birka. Veled nem kell vazelin.”
És fölnevetett, mint egy dallamkürt.
Azóta azt a
lábaközöttiséget kajtatom
(hasas nő, tömérdek térd, parasztanya, rengeteg
mell: végeladása egy búcsúzó testnek).
Még él. Már öregaszony.
Emlékszem a tükörből,
ahogy végigsimítja az ölét,
és nevet, nevet.
Jóval később:
próba – szerencsétlenség.
Merő újrakezdődés.
Mint háttérfüggönyök
rebbennek szét a szemérmes ajkak,
haladunk,
mint hosszú sorban uszodapénztár felé,
dörzstörülközők közt,
strandtáskaszagban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]