Néha kisüt a nap
Mán és holnapon a tegnap átleng, |
visszavert vágy íze bujdokol, |
mint kemény, zöld gyümölcsben a féreg: |
sürgésünkben fészkel a kudarc. |
|
Tudjuk mind – és mégis, hogyha reggel |
tiszta ingben a kapun kilépünk, |
s ránk pillant a megmosdott világ, |
renyhe, zsibbadt érzékeken átüt |
tökéletes térd káprázata, |
illatos haj sepri végig arcunk, |
egyre beljebb csal a női hívás |
– kezdettel kínál, nem folytatással! |
szót nem szól, de mosolygó szemét |
ránk függeszti rezzenetlenül: |
örömöt vagy méltóbb kínt igér. |
|
|
|