Rozzanett
A fájdalomba magam beburkolám, |
mikor elbúcsúztunk a pályaudvaron. |
Aztán jött Budapestis, külváros, dudva, rom. |
Elfoglaltam a fővárost. No lám! |
|
Érzelmeim, miként a porcelán- |
készlet pótolhatatlan tartozékai, egy barom1
|
hibájából széttörtek: úgymint a majom- |
éz-melegítő, a csonttányér, a halfogókanál. |
|
Most néha a hónaljadra gondolok |
(úgy is mint magányember). De nem tisztán. |
|
fordul meg fejemben. Bonyolultabb vagyok, |
mint teszem azt egy gépkocsi-motor, |
amely gyügyü célok után lohol, |
|
mint az ír tengeren a vizet nézve Trisztán. |
|
|
|