Ez a hang is megy még

Most még mindennek előtte vagyunk,
olyan jó így rádnézni,
előtte csalásnak és csalódásnak.
Ez a tekintet
nem előzménye, nem következménye
még semminek,
olyan jó így nézni rád:
se félelem, se okolás, se vád.
Mintha a szél végigsimít egy kavicson,
mintha a víz magának hullámlana,
mintha, mintha – – –
Ámde mi: se víz, se szél, se kavics.
Gyöngédek (talán csak gyöngék?) vagyunk s kegyetlenek.
Valahogy kimódoljuk,
hogyan is lehetne elrontani
ezt a még-nem-tudjuk-mit.
Te szánandó, te szép!
akitől megborzong cinikus testem,
ez a kómikus leendő tetem,
boncasztalnak e várományosa.
(Persze, sajnos, te is
ugyane lehetőségek elébe nézel.)
Ó semmi, hiszen ez csak egy nő!
(Mondom magamnak.)
És mi egy nő?
Némi szőr, bőr, nyálkahártya.
De mért, hogy minden épp-ott-s-úgy-ahogy-kell?
Reggeledik: átpillantok a szemközt omló
szecessziós kastélyra
(most számítógép-istálló).
Legyen csönd:
a fény futó kegyelme most váltja meg
a madármocskos gipszcirádák bűnét.
Hogy aztán minden újra.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]