Az út vége
a szavakat, s azután egymásba öltöm |
a kiötölt szavakat. Kopott öltöny |
testemen az európai líra. |
Hivatalos vagyok egy házibulira. |
Még egy szavam sem váltottam valóra. |
|
egy hölgy poggyászát, mintha. |
|
csak nem akarunk feltűnést kelteni, |
újságjuk mögül, az ívlámpák alól, |
s diszkréten mögénk léptek. |
|
Betartják az iratlan szabályokat. |
Otrombán settenkednek. Majd látni fogom szájukat |
|
„Pindarosz Madridból” – szól az egyik. |
„Dzsé. Dablju. Gőte. Ohájó állam” – így a másik. |
Két automata pisztoly csöve ásít |
a gyomromra és a halántékomra. |
„Önök, nemdebár, képzeletbeli lények?” |
– kérdem. |
„Ki tudja? Számít ez, öreg?” |
És a hátamon jön ki a hatlövet. |
|
|
|