K. M. szerelmes éneke

Miért nem szeretnek engem a nők? Gyuri, mondd meg nekem, miért nem szeret egyik lepedékes nyelvű, pállott picsájú lankadt kurva sem? Imáimba foglalnám a nevüket, lihegnék, mint egy trubadur, kacagnék, mint egy bajazzó, elvenném feleségül (le van szarva!), miért nem szeretnek engem a nők, ezek a tetves kis pinamancik, én áhítattal ejtem ki a retkes nevüket minden fogmosás előtt, és most otthagyott ez a Margit is, miért? mer’ mondtam neki, mikor a múltkor bőgni kezdett, hogy fújja már ki (a szemét) vagy hagyja abba, én nem bírom a tocsogós csajokat (az anyja halt meg neki vagy kije), há’ most mi rosszat mondtam neki, hogy mennyen a kurvaannyába, mert én most dolgozom és utálom, ahogy a szőrök recsegnek az orrában, amikor levegőt vesz, és ettől nem hallom a konczsuzsát gépelés közben. Erre elment. Ezek a szar kurvák, öregem, mindentől felhúzzák az orrukat. Ez az Enikő meg – – – hát nem igaz! Én szeretem a nőket, meg nem vagyok prűd meg minden… de háromszor láttam, és nem le akart smárolni egy kapualjban? Így ahogy mondom: nyelvespuszit akart adni. Belelógatta azt a ronda nagy piros nyelvét a számba. A meztelen számba. És nem hord nyelvtartót sem. Hát megmondtam neki, hogy álljon meg a menet, előbb lakás és egzisztencia, aztán akarjon puszizkodni. De akkor se velem, mert engem nem így neveltek. (Pedig szerettem volna, ha megkéri a kezem, nagyon snájdig lány volt), de hiába, nálam első az elv: mindent a szemnek, semmit annak a ronda folyós kezének – le akart tapizni! hát ezt neki! Mért nincs egy rendes nő? Aki nincs. Ezek mind vannak: szelelnek, párolognak, szaguk van. Akkor is nő a hajuk, amikor gépelek. Pedig csak azt kérem, hogy ne. Ez a legkevesebb. Én tökéletesen tudok alkalmazkodni, mosok lábat, tisztán tartom a teflont, perfekt agglegény vagyok, valószínűleg az a baj, hogy túlságosan tisztelem ezt a sok riherongyot.