A ronda csönd
| A ronda csönd majd így szakad le rád – – – |
| nézed az édes, trampli lábakat, |
| a visszér kékjét, lógni kezdő |
| mellek nyárvégi végpillanatát – – – |
| frottírtörülközőkbe bújtatják testüket! |
| Megkívánsz minden asszonyt, |
| akin már dolgozik az idő – – – |
| Ó, nem a szokott formákat kivánod! |
| Hanem, mondjuk: a talpakat, |
| Egyszerre kívánod összes feleséged |
| és összes feleséged összes barátnéit. |
| és zöld vízarany csöndben |
|
Félá – – – – –
| Föl-fölriadva alszom, vakon matat |
| kezem a lecsúszott takaró iránt – |
| rideg derengés bánt, húzom magamat összébb. |
| Fagyos ragyogás érzik. Az antipóduson |
| a sötét melegbe… De még tudom: |
| álmosodom el, el-elmosódom – – – |
|
| Így ragyog be a testi fájdalom |
| is szerveim gyanútlan álmába. Oly |
| hirtelen riadnak! Vergődve rázzák |
| testem ketrecét, mintha ól ég |
| barmok fölött, vagy a vízár |
| vagy mohón szabadul, egyik a mást tiporva, |
|
| – – – hogy azt hiszem, reggel van |
| már, és elaludtam. Elkéstem valahonnan. |
| Künn ver a fény: réges-rég rámvirradt. |
| Csak a szemhéjam összeragadt – – – |
| Meghallom, végre is, a kimért ketyegést, |
| nyugodtan fénylő számokat: |
| van még vagy negyedényi – |
| másik oldalamra fordulok: |
| még lehet egy kicsit élni. |
|
|
Van úgy is, hogy jön
| akár egy vasárnapi parasztudvar. |
| A házak homloka tündököl, |
| mint koszos hajban a fésű – – – |
|
| Kávé, pálinka, cigaretta, szél: |
| A kedvek és a nedvek frissen áramlanak. |
| csupa tettvágy, csupa jóakarat. |
|
| Húsz perc és félóra között |
|
| makulatúrából, kabátszőrből, lihegésből. |
|
| Persze, van úgy, hogy mindjárt jön a busz. |
|
|
Hatvanas évek
| szerelmi élet mégsem vált be. |
| A váltótársak folyton torzsalkodtak. |
| Színlelt nagylelkűség egymás előtt, |
| kicsinyes számolás, mikor maguk maradtak. |
| Aztán vissza a bedöglött kamasz-házasságokba. |
|
| birizgálni az alkatrészeket – hátha begerjed |
|
|
Változatok női mellre
| Fonnyadt emlőjét úgy gyűrtem össze, |
| mint üres cigarettásdobozt. |
| Szórakozottan morzsoltam, markolásztam – – – |
| kezedben akármilyen összegyűrt, fölöslegessé vált |
| sétány. Sehol egy hulladékveder. |
| hely s helyzet parancsoló tisztasága. |
| Izzadt marokban ráncok és mocorgás. |
|
| hosszú, mély, boldog sóhajai – – – |
|
|
| És azután a hűtőszekrényből kivetted |
| a polietilén zacskóstejet, |
| áhítattal két tenyeredbe fogtad |
| a hullámlót, tömöret, hűvöset. |
| Holt, ifjú anya mellét – – – |
|
|
|
Hadd menjen
| „Nos: a naivitás nem megy. |
| Amit lehet: figyelni a felvillanásokat. |
| Ez mindig hiteles, s olykor találó. |
| Nem alakítás, csak kivárás. |
|
| Ilyeneket jegyezgetett föl. |
|
|
Jó volna Mallarmét fordítani
| Jó volna Mallarmét fordítani, |
| de közben folyton azon morfondírozok, hogy |
| én tulajdonképpen első osztályú utas akartam lenni, |
| nyugszékből nézni a foszló habokba, |
| tartozások és hozzátartozók |
| nélkül, ehhez képest nincs mit ennem, |
| és ami még rosszabb, mások etetnek |
| (bár ez hiú beszéd, és lehet, hogy az volna még rosszabb, |
| ha mások sem etetnének, így mégiscsak megvan mindenem, |
| mint ezeknek az ocsmány balkáni gerléknek |
| az udvarunkon), ezek a gondolatok azonban elvonnak |
| Mallarmétól, pedig nagyon jó lehet Mallarmét |
| fordítani egy másik életben |
| (oly napsütötte minden másik élet), |
| ahol Mallarmét fordítanak, nem ismerik |
| az evilági komor teleket. |
|
Cédulák
| ahogy minduntalan elhatározom hogy más leszek |
|
| az emlékezetem lassan bebútorozva |
| halottakkal több kevesebb jogon |
| nevezhetem halottaimnak is |
| hisz törölgetem-kerülgetem őket |
|
| megmenthetetlenül személyes |
|
|
|
Mayának
| A visszaszámlálás befejeződött. |
|
| tenyerembe csempészve kicsi öklöd. |
| lassan feléd nyújtva csukott kezem. |
|
| Hamu nélkül elégek mosolyodban. |
| Ugyanez történhet most veled is. |
|
| Űrrandevúnkat nem közvetítették. |
|
|
Öregasszony
| porharisnyában ténfereg a szél. |
|
| Fenyegetőzik, hülyeségeket beszél. |
|
|
Éber-álomkép Mayával, gyerekkel
| Hátadba nyomódik lejárt személyid száma, |
| az udvar lángra lobban, mint a karbid. |
| A gyermek álmában megint felül, ellopott |
| biciklijéről álmodik és a rendőrfőnökről, |
| ki ezüstsisakban és folyamitengerész-egyenruhában |
| vérpadra viszi a biciklitolvajt. |
| Komoran evezünk a gyönyörért, |
|
| Öregasszonyhang herseg az udvarban, |
| álmunk rothadt tökön tapos. |
| tűzvész szemekkel nézel rám, |
| pillantásodban bozóttűz. Gyújtogatás |
|
| izzadják a szerelmi kínt, |
|
| Izzik a margarin az aranypapírban. |
|
| ütésrekész. Nem mentesz meg te sem. |
| Gázóra kattog. Fürdesz. Gyerekek |
| várnak. Hogy tudsz rájuk nézni? |
| Mindig ezen gondolkozom. Én nem tudom… |
|
| nem érdekel… Elintézzük magunkban |
| az életet, aztán essünk egymásnak, |
| holt a holthoz, sietve, szétesőben. |
|
|
Maya
| Síma, tömör, egynemű, telített: |
| mint a méz. Mint egy kavics, |
| külön csöndjébe gömbölyödve. |
|
| Beálló állapot: megszülető jég. |
| Törésmutatója mosolynyit változik. |
|
|
Invokáció
| Eltávolítom írógépemről a Napot. |
| Fölemelem papirostul a gépet, |
| hátradöntöm, és lecsusszantom róla. |
| Most ott hever a zöld abroszomon. |
|
| Aztán ülök a széken – fázékony úszó, |
| aki féli a hideg vizeket: |
| úszás borzongatában. Tényleg fürdő- |
|
| Künn a kertben Maya fehér ruhája |
| függ a zsinegen. Maya másutt |
| s egy más színű ruhában függ |
| az adott körülményektől. Őrá várnék |
|
| most ebben a szobában, ha el nem |
| kezdem ezt írni, hogy ne várjak, |
| s ne akkor kívánjam majd, hogy ezt írnám, |
| amikor majd nem kell már őrá várnom. |
|
| Rögzítsem most tehát: a Múzsa – távollét. |
| Távolléte egy írógépkarok közé |
| redőzött napszalagnak. Távolléte egy |
| fehér ruhát kitöltő valami élőnek. |
|
|
Tik-tak
| majd véget ér. Csak azt nem |
| Magamban élem már a szerelem |
| felkínálkozó változatait. |
| Begyűlvén bizonyos tapasztalat, |
| amit ama szervünkkel művelni tudnak |
|
| S ahogy Istennek bármelyik időpont |
| alkalmas meghallgatni egy imát: |
| mindegyik pillanat tökéletes. |
|
|
Szonett-jel
| Következzenek el már a szonettek |
| (életemben az elmár van soron), |
| e precíz szógépek iszonyú nettek: |
|
MŰ-sorok legyenek most műsoron. |
|
| Koronként közök: takaros szünettek |
| (s közönként korok; „korok”-ban szoron- |
| gtunk, -gtatok, mitiők…). Végső soron: |
|
TÁRGY mind – akár egy asztal („azon ettek… ”). |
|
| Három kettest! És kattognak a nikkel |
| fogókarocskák, várni is alig kell |
| – s kész a kávé (csak húzzuk le a plexit!). |
|
| Megisszuk s mire kezünk megmelegszik |
| a pvc-poháron: illanik el |
| a Nincs-Akinek-Mondd-Utóíz (exit). |
|
|
Női hang
| A feleségedről álmodtam. Sok értelme nem volt: |
| – valami teljesen hétköznapi bánata volt. |
| Elvesztette a táskáját vagy mi. És miközben |
| azt ismételgettem, hogy szedje össze magát, |
| nem történt semmi különös: |
| állandóan azon törtem a fejem, |
| hogy miért nem ő vigasztal engem? |
|
Erotikus
| elfulladó nyelvi kisérletek |
| A hajhagymáidig beleborzongsz, ha |
| „mézbenfőtt fokhagymának”, vagy „vaniliás |
| sejtetheti, milyen kimondhatatlanul…
|
|
Casanova kihunyó öntudata
| kikben töltöttem perceket |
|
|
Férfihang I
| Te nem vagy undorító – csak viszketsz. |
| Hogy hol? Kérlek, mindenütt! |
| Hogy is mondjam, itt. Szerte a szobában… |
|
Férfihang II
| Csak azt nem értem, miért |
| kérdezte olyan szemrehányóan |
| a múltkor, hogy „Hát már nem vagyok |
|
A kukkoló éji dala
| Igazad van, sehol se basznak. |
|
| Dugom is el a rémült hernyót. |
|
| Akár a szomszéd házban is lehetnénk. |
| Jóllehet ha az (innen nézvést) |
| akkor te bugyirózsaszín bugyikat |
| áztatnál kék műanyag lavórban, |
| én meg tréningalsóban, atlétában |
| ellenőrizném a kaktuszokat. |
| És nem lennének ilyen gondolataim. |
|
|
K. M. szerelmes éneke
| Miért nem szeretnek engem a nők? |
| Gyuri, mondd meg nekem, miért nem szeret egyik |
| lepedékes nyelvű, pállott picsájú |
| Imáimba foglalnám a nevüket, |
| lihegnék, mint egy trubadur, |
| kacagnék, mint egy bajazzó, |
| elvenném feleségül (le van szarva!), |
| miért nem szeretnek engem a nők, |
| ezek a tetves kis pinamancik, |
| én áhítattal ejtem ki a retkes nevüket |
| és most otthagyott ez a Margit is, |
| miért? mer’ mondtam neki, |
| mikor a múltkor bőgni kezdett, |
| hogy fújja már ki (a szemét) |
| én nem bírom a tocsogós csajokat |
| (az anyja halt meg neki vagy kije), |
| há’ most mi rosszat mondtam neki, |
| hogy mennyen a kurvaannyába, |
| mert én most dolgozom és utálom, |
| ahogy a szőrök recsegnek az orrában, |
| és ettől nem hallom a konczsuzsát |
| Ezek a szar kurvák, öregem, |
| mindentől felhúzzák az orrukat. |
| a nőket, meg nem vagyok prűd meg minden… |
| és nem le akart smárolni egy kapualjban? |
| adni. Belelógatta azt a ronda nagy |
| A meztelen számba. És nem hord nyelvtartót sem. |
| előbb lakás és egzisztencia, |
| aztán akarjon puszizkodni. De akkor se velem, |
| mert engem nem így neveltek. |
| ha megkéri a kezem, nagyon snájdig lány volt), |
| de hiába, nálam első az elv: |
| semmit annak a ronda folyós kezének |
| – le akart tapizni! hát ezt neki! |
| Mért nincs egy rendes nő? Aki nincs.
|
| Ezek mind vannak: szelelnek, párolognak, |
| szaguk van. Akkor is nő a hajuk, |
| amikor gépelek. Pedig csak azt kérem, hogy ne. |
| Én tökéletesen tudok alkalmazkodni, |
| mosok lábat, tisztán tartom a teflont, |
| perfekt agglegény vagyok, valószínűleg |
| az a baj, hogy túlságosan tisztelem |
|
Apokrif
| Nem lel, felkel. Pizsamára |
| hogy egy fröccsöt legalább – – – |
| – – – „Megint Isten?” |
– – – „Az hát, megint.” |
| Sóhajt, nagyot húz, és legyint: |
| múltkor kivertem a huppot. |
| Ha az orrom előtt dugtok! |
| – – – de így megmondtam a Marinak, |
| legalább tartsad a pofád, |
| úgyis szól mint a földrengés |
| közben – de komolyan! – ne halljak |
| több ha-ha-ha-halleluját!” |
|
Nagyapámnak mindig
| Nagyapámnak mindig kétheti |
| restanciája volt az újságokkal. |
| Amit elolvasott, azt a kenyér- |
| vágó késsel felszeletelte vécépapírnak. |
| Népszavákat használtunk a klozettra. |
|
Megtermékenyítés
| kis gyilkosok az alvadástan-órán |
|
|
Gyász 1971 – – – –
| Fényképe (az, amelyiken két |
| Végsősoron közt mosolyogni tetszik). |
| Majdnem az utolsó évekből. |
| Meg egy (állitólag párizsi) |
| Utcából kiszaggatott utcakő, |
|
| Kihátrálunk hol-ilyen-hol-olyan |
| Mint ezt, amin most írunk. |
| Kitesszük a Professzor úr fényképét |
|
|
Berlioz-dosszié
A nehézzenekar felvonulási terve (részlet)
| a nagyöbű rézfúvós alegységek az |
| „felpuhító” műveleteinek alárendelve |
| szükséges mennyiségű és erejű |
| széles, horizontális síkban |
| az ellenséges széksorok teljes mélységébe, |
| a csoportokra bontott vonós magasabbegység |
| támadásának várható kezdetéről. |
| A főcsapást az összes vonósnemek egybehangolt |
| több lépcsős robbanóakkordokkal belövik |
| az ellenséges terepszakasznak |
| a ruhatárig terjedő mélységét. |
| Az önjáró gordonkák (az ún. „fülbemászók”) |
| eközben elsősorban az ellenség |
| élőállományában idéznek elő kárt, |
| míg a könnyűhegedűk pergőtüze |
| hivatott fokozni a pánikot. Ugyanakkor |
| már az előkészítés során sem hanyagolandó el |
| a kalibrált, távcsöves klarinétok |
| igénybevétele értékes egyedi objektumok |
|
A konyhafőnök ajánlata
| Amikor majdnem színültig van már |
| hínárral, algával, nyaralómócsinggal |
| (a víz épphogy ellepje!), |
| megvárjuk, amíg egyenletesen, |
| szürkén izzik a Nap fűtőspirálja, |
| akkor a gyorsfőző KEMPING-patentfazékra |
|
| Az aprítórákokat elevenen |
| ezek berregve kockára darabolják |
| üdülőgerincet, és agóniájuk közben |
| levendulaszínű felhőt lövellnek |
| az önálló fogásnak is bőséges |
| különleges színét és zamatát. |
|
| Tálalás előtt gondosan lemerjük |
| a tetején úszó hajolajat. |
| A tálba szűrve két evőkanál |
| állon érlelt borotvahabbal elkeverjük, |
| csípős szappant reszelünk rá gazdagon, |
| ízlés szerint ólomecettel |
| és körömfeketényi „Atléta” |
|
|
Mondogatnivaló
| Cipőmre nézek: fűző benne! |
| Nem lehet, hogy ez börtön lenne. |
|
Széljegyzet egy vitához
|
Radnóti Sándornak
| Ha a seggünkbe nem csizmával rúgtak, |
| azt tiszteltük volt liberalizmusnak; |
| ha virágnyelven küldtek el a francba: |
| a Repression átment Toleranz-ba. |
| Túl az Oderán, innen az Uralon |
| szerveződik a rémönuralom, |
| a trafikokban rágógumibot |
| – prefogyasztói világállapot. |
| S mert mindez csak kritikailag tetszik, |
| tituláljuk kommunának a kreclit? |
| S ezentúl kritikailag kúrunk, |
| míg tűri személytelen kult-Úrunk? |
| Te a politikai szférát transzcendáltad
|
| – én még mindig csak tartom itt a számat.
|
| S mert minden megy szét, és gyűlölni fáradt |
| vagyok, csupán álmatagon utállak. |
| Nebich. Vollendete Sündhaftigkeit! |
| A jövő – bízom – mindkettőnket ejt, |
| orrontja majd, hogy alle beide stinken,
|
| s egyformán: összefügg mindennel minden |
| – s egymást alázza: aljas düheink, |
| nemes huzavonáink – mint a fing: |
| gyötrelmesek és nevetségesek – – – |
| szerelmek bántanak minket s szelek, |
| ezért szellentem e széljegyzetet, |
| verssoraim a görcsölő belek. |
|
Szerelmes vers
| Buffogó szürke homokzsák egek |
| amíg a víz csurgott, hasztalan |
| rángatott, és ütötte fejemet |
|
Ha az ember
| s megért egynéhány miniszterelnököt, |
| óhatatlanul elgondolkodik |
| mikéntjeiről-módozatairól. |
|
| utcahuszonháromom, példaképem, |
| hamm! bekapjam az elmés ólmot. |
|
| amikor a beszélőközpontig |
| ér a mindent gyógyító érckúp: |
| az agy visszhangos folyosóin. |
|
| (Persze, hiszem, hogy erre nem kerül sor. |
| Szeretnék Pákozd, Isaszeg után |
| egy poloskamentes vaságyat, |
| egy karbolszagú folyosót, |
| ahol büszkén mélázva pöfékelem |
| a hálás haza csikkadományait. |
| Vagy – álmok netovábbja – gondolok |
|
|
Egy fényképre, amelyen kezet ráznak
(Rekviem a magyar demokráciáért)
| Inkább azt írnám: nem helyénvaló
|
| gyűlölet nélkül gondolni Reá. |
| (Elsőre majd’ azt mondtam: nem szabad – – – |
| de: tanúm és bírám legyen Petőfi Sándor, |
| hogy a szabadság szent szavát ajkamra |
| parancsolólag többé nem veszem.) |
|
| Mondjuk tehát: gondoljunk megokolt |
| utálattal reá – mivel halott, és |
| Bosszúnak ekképp módja és alkalma nincs. |
| fogadta be e föld (ha jól tudom). |
| Így hát: legyen a nemzet könyörületes iránta |
| – mert jobb, ha egyebeken gondolkodik. |
| Viseljük el, oly sok más rossz után: |
|
ez sem fog megbűnhődni semmiért. |
| Ám nézzük vizsga szemmel azt a kézfogót: |
| az alkuképes alkusz s a történésbe magát beleártó |
| ártatlan áruló kézfogását: |
|
| a röltex-méretre szabott tömeggyilkosnak |
| (emlékét össznépi felejtés őrzi), |
| csakúgy mint a tanakodó s tanácstalan, |
| ennenbuzgalmú áldozatnak is, |
| ki vesztét érzi bár – hozzásegít még. |
| Megtekinthető – éles rendőri fényben – |
| rá rossz fényt vető félszeg mosolya |
| az olcsó OTI-szemüvegkeret mögött – – – |
| gyanúsítottzakója, gyanúsítottnyakkendője, |
| zakóján a három gyanúsítottgomb |
| s mögötte a nyílni kész zárkaajtó. |
|
| Fáj mondanom: mindközösen utálom |
| s a fontolva halódó hülyeség: |
| ugyanegy ütemre skandálható |
| változatai az álokosságnak. |
|
| reszketteti a közös gyávaságot. |
| (Ja, hogy az egyik gyilkos, a másik balek! Na és?) |
| Hát: így végződött, mi épphogy kezdődött. |
| Ez történt. S nincs feloldás, enyhülés. |
|
|
Vizigót vasárnapok
|
Mi nem a vizigótok köztársaságát akartuk felépíteni
(Danton)
|
| a vizigót köztársaságban csönd van |
| a vizigót köztársaságból édes rádiózene szivárog |
| a vizigót köztársaságban rádiózene van |
| a vizigót köztársaságból édes csönd szivárog |
| terebélyes elhanyagolt gáztűzhelyasszonyok |
| álmodoznak a vizigót köztársaságban |
| samottszínűre érett rózsáikból |
| csöpp savanyédes tej buggyan olykor |
| vízcsapférjeik nyitvafeledten |
| száraz horkanásokkal alszanak |
|
| a vizigót köztársaságban nyitva vannak az ablakok |
| enyhe szélben leng-nyikorog |
| a vizigót köztársaság valamennyi ablaka |
|
|
Utcakép sétálókkal
| Árnyéksziták és még valótlanabb |
| dolgok! Ég s föld közt csakúgy leng egy ablak |
| nemugyan szélben, de elég vidáman: |
|
| Hárman fölfele néznek. Télies nap |
| süti arcuk, sápadtak, szótlanok. |
| Figyelik. Tán figyelték már korábban? |
|
|
Nagymama
| szívósra, szépre, erősre. |
|
| vett két libát, lesütötte, |
| aztán, nyomás! le az óvóhelyre. |
|
| ebben az átmeneti helyzetben. |
| a tanácstalan köztársaságokat, |
|
| jár, evangélikus pedig – – – |
|
| pince volt az én gyerekszobám. |
| onnan akasztották a bácsikám, |
| onnan emigráltak a nénikéim |
| Házasságba, Angliába, Mennyországba. |
|
| Hogy sziszegett, pisszegett! |
| a kártevőket, az árvetőket, |
| fantasztikus vadállatokat, |
|
|
Örökhétfő
| csodálkozására, sőt, minden |
| már a kedd, szerda és a csütörtök |
| is csak annyi nyomot hagyott bennük, hogy |
| (a felnőttek azt sem tudták, |
| és – korukhoz képest – egyenletesen |
| Csak az óvoda meg a bölcsöde |
| hogy miért dobszerda, hogy miért |
| szerelemcsütörtök, hogy a |
| kiskedd átcsap nagypéntekbe, |
| hogy az ezüst – illetve aranyvasárnap |
| csak a hamvazószerda dinamikus |
| perspektívájából lehet vonni, és ami |
| az úgynevezett „húshagyó” |
| keddet illeti – korántsem hagytak húst, illetve |
|
| mondván, hogy minden mondvacsinált, |
| beszélnek, s nem mondják ki világosan, hogy |
|
| milyen nap van, de jelentették |
| a szervezőknek, hogy állítólag |
| A szervezők a nagy időzavarban |
| úgy értették: tegnap van, |
| kezdtek kísérletezni, ilyeneket |
| mondtak: „Ma volt 150 éve tegnap.” |
| számokról az ellipszis számokra |
| (Holnap lesz 132 éve tegnap stb.) |
| a korszagalkotó lékgömböket, |
| teleszarták a Telstarokat, |
| phalliújságokat ragasztottak, |
| az ezeréves Pillanatnyilag téren |
| rendezett Momentánnál, és |
| Az Örökhétfő bevezetése óta |
| az Örökkévalóság (azelőtt Pillanatnyilag) |
| Harangvirágok, tölcsérikék |
| szombat, és rozsdás kannáik letéve |
|
|
Büszkélkedés
| Ezt mind én hagytam abba. |
| Amikor a legkevésbé szerettek volna abbamaradni. |
|
Éjszaka
| Háztartási Bolt-kirakatokat. |
|
| mint egy szétrugott vekkeróra |
|
| A dúlt lepedő mosta két kontinenset |
|
|
|
Valahonnét néznek
| eddigre s ezutánra életet |
|
|
Az öngyilkos
| Éjszakád elzárhatatlan csapja. |
| Égve felejtett csillagok. |
| nézi, mint rágod a párnád. |
|
| Ugyanaz a fal. Ugyanaz a szőnyeg. |
| Ugyanazok a feslések, kopások |
| Csacsogás, sírás, vádbeszéd – család: |
| mindez egy képhely fehérsége már. |
| Elfog a világirtó szeretet. |
|
| Az emlékezetben néhány szavad |
| fénylik, recseg, akár a sztaniol. |
| Láthatatlan vagy már. A tényközökből |
|
|
A fakír
| Fölkúszni fürgén a kötélen, |
| aprófogással tűnni-szökni |
| a sűrű, tűrhetetlen zajból, |
| a csomósodó kásából, mely |
| körülöttem fröcsköl és fortyog. |
|
| Szökni, alákacsintva orvul, |
|
| és földet érni, véget érni |
| egy iszonyatos puffanással. |
|
|
Kitekintés
| Micsoda szétnézett ócska üveg! |
| Kinézések mocska vastagon |
| Szemzugba alvás enyve beszárad |
| Résnyi szivárgó sárga hideg |
|
Cetlik, avagy búcsú, avagy közelít a tél
| Egy pillantást előre vess, |
| borzadj el pontos terv szerint, |
|
| botorkálásom e földi világban. |
|
| Holtpontra jut (délután öt) |
| slejm, amit egy hosszú harákolással |
|
|
K. S.
| az a tizennégy éve halott |
| átjárkál a szobánkon éjszaka |
|
| mintha kivégzőosztag előtt |
|
| egyszál kék csipkepáncél-melltartóra |
| és oldalazva hátrál mintha |
| „miért nem fűtesz?” – kérdi, és: |
|
|
Építkezés
| a gazdátlan tényrakásokra. |
|
Találkozás
| ugyanabban a lehetetlen színű |
| zöld kardigánban, a félhosszú flanelszoknyában, |
| amit a koporsóban viseltél, |
| lábadon a szürke gyapjúharisnya, |
| (anyám a teakonyhában matat), |
| gyermeki, bízó, csupafog mosolyoddal, |
| felállok, nézlek, ideges mosollyal: |
| – úristen, hogy mondjam meg? |
| Hiába… nem tudok veled élni. |
|
Ami azóta történt
| Az új magyar zene beindult, |
| anyád meghalt, csináltam még egy |
| gyereket (nem annak: neki más, |
| de azt te még nem ismerhetted), |
| egy harmadiknak, aki most egy |
| – felőlem nézve – másodikkal |
| osztja meg ágyát, amíg én a |
| felőled nézve negyedikkel; |
| itt is van egy gyerek, de őt nem |
| én eszkábáltam. Az a lányom, |
| aki épp arra született, hogy |
| én az anyukájától hozzád, |
| az is megvan, tizenöt éves, |
| és hegedülni tanul, mint te. |
| B. Z. meghalt (egyszer volt nálunk), |
| egyszer én is jártam kinn nálad, |
|
azóta, jól össze is fagytam |
| (anyád temetéséről késtem le), |
| s hogy ne maradjak dolgavége- |
| zetlen, a sírkőböngészdében |
| Meg is találtalak. Kivártam, |
| amíg odafagy a talpam a talpbéléshez, aztán a |
|
Sörkert talponálló-részében támasztottam a |
| pultot és azon töprengtem: ki lehetett az az |
| állat, aki a SÍRKERTI úton egy vendéglőt SÖRKERT-
|
|
Születésnap előtt
| szöknék is én szökdécselnék |
| nagy baj nem érhet sem nagy kár |
| sötétebb folyam sodra vár |
| leolvasgatnak – oltogatnak |
| eltévednek és békén hagynak. |
|
Anya gyermekéhez
| – Jó, jó, ezt már ezerszer |
| hallottam: megoldhatatlan |
| ha szarsz se vagy egyedül, ott van |
| meggörbülve az S-szifonban – – – |
| de hát egy anya öle sem világóra. |
| még harminc-negyven évig. |
| Mi szívós fajta vagyunk. Nagyapádat is |
| Hát mért nem tudsz a seggeden megülni? |
|
Magyarázom az anyámnak
| Magyarázom az anyámnak, hogy nem kell |
| így beszélni, hogy hiába gürcölt |
| annyit, végül is hagytam némi nyomot |
| mint a nippek a kredencen, |
| ha felemelsz, alattam sincs por. |
| De a gyomrod, fiam, a gyomrod, |
| mondja ő. Az anyák mind élelmiszer- |
| technikusok. Az én gyomrom meg az ő |
|
Dal
| A hold ragyog. A nap ragyog. |
| – Mint vurstliban a motorok: |
| – de ki nem tudja trükkjeik? |
| egyhelyben pörög minden év – |
| elmegy majd. És a motorok, |
| mint nyitva maradt vízcsapok – – – |
|
Három vers
| – megmosnak, megszárítanak. |
|
|
| Személyem az öntudatomról |
| lefőtt, ahogy a hús a csontról: |
| együtt, elválva enyves lében |
| – tálalhatnak Istennek éppen. |
|
|
Anzix
| mandinerből munkálkodhatunk. |
| És ha a labda átmegy a falon? |
|
| Kelet-Európa Alsó, feltételes megállóhely. |
| Utolsó posta: Bécs. |
Minden jót, Tamás! (ne tamáskodj) |
| Minden jót, Tamás! (ne tamáskodj)Utolsó posta: Bécs. |
Nejem köszönt. |
| Nejem köszönt.Minden jót, Tamás! (ne tamáskodj)Utolsó posta: Bécs. |
Gyuri |
|
|
A kis októberi forradalom 24. évfordulójára
| Egy icipicit igazítottak a világon |
| Imre bácsiék, Pista bácsiék. |
| Fölakasztották, bekasztlizták őket. |
| Mátyás bácsi és Ernő bácsi |
| megpucolt Moszkvába. (Másokról ne történjék említés.) |
| Azután eljött János pap országa. |
| az itt tartózkodó és a betolakodott |
| A valóság nem számol önmagával. |
| Elszámolja magát? Vagy leszámol? |
| ezt az egységes és megbonthatatlant. |
| Összeadhatjátok, kivonhatjátok, |
| megoszthatjátok, megszorozhatjátok. |
| aljasságotok számtalan tana. |
|
Apróhirdetés
| Kopásálló, vízhatlan, gyűrtelenített, |
| ütésbiztos, önszabályozó, hétpróbás, |
| félfolyékony és mégis formatartó, |
| svejfolt, alápincézett, kisállat tartására is alkalmas |
| nagy múlttal rendelkező, legyőzhetetlen, |
| egységes, nagyképernyős, megbonthatatlan, |
| felsőfokú nyelvvizsgás, Kiváló Áruk Fórumát nyert, |
| mérlegképes, messzifénylő és küldetéstudattal |
| át- meg áthatott, vegyestüzelésű, de luxe |
| roskadozó kulipintyóra megegyezéssel. |
| Válaszokat Madárijesztő ’80 |
|
Andrzej és Wanda
| Egy vécékefe és egy láncosbomba |
| „A bátor Andrzej, a szorgos Wanda”. |
| Rájuk mordul a géppisztolyos őr: |
| Hol a passzport, az ukáz?” |
| Szól bátor Andrzej, a láncosbomba: |
| „Szépen kérlek, ne pofázz! |
| Nekem robbanékony a természetem, |
| máris bizsereg az ütőszegem.” |
|
| Több szarházitelefon berreg, |
| megy fölfele Andrzej, a bátor, |
| megy fölfele Wanda, a szorgos. |
|
| „Kik vagytok? Mit akartok?” |
| „Én volnék a nép.” – így Andrzej. |
| S Wanda szerényen: „Én a neje.” |
| „És? Mit akartok?” |
– így a Titoknok: |
| S felel Wanda: „Dolgoztam |
| mint rosszul lehúzott vécé, |
| Félek, hogy fölrobbanok.” |
|
| A Főtitoknok erre a hangra |
| kirohant a márványgangra, |
| haragjában kis híján beizélt, |
| benyakalt egy kis Courvoisier-t, |
| s energikusan visszatért: |
| „Folyton laknátok, jóllaknátok, |
| takarodjatok el, ti átkok, |
| Omolnak a szirtek, s ti szartok, |
| örökké csak élni akartok! |
| Hogy kik az ellenségeink? |
|
|
Nagy Bálintnak
| S ha hárman: akkor inkább ketten. |
|
| többségükben kibírhatatlanok. |
|
| fúrt politikusok után? Buta |
|
| Kivándorol egy ország önmagából? |
|
|
Krízis
| hümmögtek, harákoltak sokat. |
|
|
Kert
| Hirtelen tört a tél ránk. |
| himbálódzik a tar gallyak közt. |
|
A személyi követő éji dala
| vagy megpinázod a madarat. |
| Ki kell várnom a váltást, |
| amíg kikászálódsz a vackodból, |
| anyu mellől. Hogy leadhassam |
| a drótot: merre reppentél. |
| Mert röptödben megkopasztalak. |
| Én nem felejtem el azt a rohadt esőt, |
| amikor dupla súlyára dagadt |
|
| amikor Dunát rekesztek veled. |
|
|
Ezt megbeszéltük
| A Holdat most csalogatjuk be |
| És az éj sötét ürestelkein |
|
|
Elkezdek félni
| MINAP NAPI NAPI NA PINA NADRÁG NA DRÁGA |
| óvatlanul kinyitottam a tévét. |
| vattával borogatom az agyam. |
| Azt hittem a Kékfény megy: |
| Két államfő fogadta egymást. Két államfejetlen. |
| Elbóbiskolhattam. Azt álmodtam, |
| hogy egy robogó autóban ülök, |
| és a volánnál egy orángután ül, |
| hanem két mellső lábával a mellét veri, |
| és fölajzottan üvölti: VÁVÁVÁ
|
| De aztán láttam, hogy kormány sincs, próbáltam |
| toccsantam, és nem volt rajtam cipő, |
| és az orángután nem látta, hogy kormány sincs, |
| csak verte a mellét, és se motorház, se csomagtartó |
|
Tojástükör
| Hogy mit akarok e szőrtelen nyetegek |
| E szőrtelen arcú bevivők karmaiban? |
| Mit lehet itt akarni? Szarni? Marni? Maradni? |
| Én itt lakom, miért én menjek ki? |
| Ez az ország legalább annyira az én országom. |
| ha feszélyezi őket a társaságom. |
| Homályos föltételeket nekem |
| Szeretném, persze, ha jönne Oz, |
| a játékmester, a varázslóterem |
| főgondnoka egy kis villogó-durrogó |
| De Oz nem jön. Ugyanis Oz nincs. |
|
| a szem össze-vissza jár a félsötétben. |
|
| Miért gondoljuk, hogy ilyen ocsmány |
| korszak nem volt még? Miért ne lett volna? |
| A régészek, kik ha megtalálnak |
| egy Arany Összessel, két szénné sült |
| tükörtojással a gázsparhelten, |
| jellegzetesen magyarkori temetkezés. |
|
|
Kaputt
| Fölégetett erdő gyökerei merednek. |
| Faszénfaliget zöldellt itt egykor. |
| hogy lám, nekik is van még valami dolguk. |
| nyírfacsutakkal a makrancos ebet – – – |
|
| nem tervez ide újabb kertet. |
| Maga elé néz, magában beszél. |
| Motyogó vén. A nemzések örömét rég feledte. |
| Ezekről az aszott vagy hájas |
| vénekről, kik körülülik az asztalt, nem jut eszébe |
|
| Az anyjukra sem emlékszik. |
| Mit is akart? Köhög. Letörli nyálát |
| a kabátujjával. Amennyire tudja. |
| A túlélők fog és köröm nélkül |
| dideregnek a vakondjáratokban. |
|
|
Sándorhoz
| „Itt benn vagyok a férfikor nyarában” |
| Kegyetlen ősz tört ránk, tépi a fákat, |
| meg a tölgyfát, amely alatt állítólag… |
| Tizenkét évvel túléltelek már. |
| (híjas a tető a szüleid házán), |
| tintás ujjamat bámulom és téged, |
| „Sors, nyiss nekem tért.” |
| ez őszeben, melynek nem is volt nyara. |
|
Ősz
| Ezek a didergő gyerekkezek |
| És lerohadnak mielőtt a tél |
| E fonnyatag kérlelő kezecskéket |
|
Bibó temetése
| Folyton eleredt az eső, azon gondolkoztam, vajon a jóisten |
| a mi oldalunkon áll-e, ezt idézte mindig rosszkor felböfögő humorom. |
|
| Az óbudai temető bejáratánál, hol az eget, hol az érkezőket, |
| hol a hemzsegő fényképészeket kémlelve, tudtam, kell itt |
| lennie kocsmának, minden temetőnél kell lennie, |
| közben útbaigazítottam a nóbelebb vagy járatlanabb vendégeket, |
|
| micsoda év, gondoltam, micsoda hullazápor, pedig még nem |
| tudhattam, mennyi van hátra, hányat, kiket, mit visz el ez az év, |
| így morfondíroztam, amíg figyeltem az érkezőket, pontosabban azt, |
| kinek van pofája idetolni a képét, és ki nem jön el, |
|
| így szinte nem is tudom, kik voltak ott, a jogosultakat |
| átengedte figyelmem, az érdem tantuszát akik bedobták a fénycellába, |
| ki-kisütött a nap, idegesítően, mint a vakuk, és megkerült a kocsma is, |
| ott gőzölögtünk jónéhányan a szertartás kezdetéig. |
|
| A cinteremben összetorlódott a hullaszag és a jelenlét. |
| A barátom sírt a hátam mögött, én úgy éreztem, hogy tanúja vagyok |
| valaminek, amiről majd nem tudok beszámolni, úgy éreztem N. O. és P. Q. sírbeszéde során, |
|
| amit haladéktalanul kiértékeltek a sírgödör felé haladtukban |
| a résztvevők, miközben köszöntötték egymást és felfigyeltek egymásra |
| jellegzetesen temetési arcberendezéssel, csak a szemek mertek |
| mosolyogni és a hang a gyomorból szüremlett, mintha |
|
| használhatnának ezzel a halottnak, és ez tuladjonképpen helyénvaló, |
| így legalább valami nem volt funkcionális a temetésben, a feszengés, |
| a szordinó utalt arra, hogy idegen szobába léptünk illetéktelenül, |
| s ettől az egész napvilág egy pillanatra a sírgödör előszobája lett. |
|
| Ezt helyeseltem, mert makogásig-hebegésig kéne alázkodnunk, ha |
| Ez a kopár idétlensége a jelmezkölcsönzői gesztusoknak legalább |
| valami valódi helyett volt. |
|
| Útközben valakinek elmagyaráztam, hogy ki ki, |
| miért van itt, vagy miért nem szabadna itt lennie, vagy miért meg- |
| lepő, hogy itt van, aztán egy írótársam segített |
| elhelyezkedni egy másik írótársam mellett, emblématikusan |
|
| és némi iróniával, a fényképészek és a kései utókor számára |
| – mindkettőjüknek felfoghatatlanul –, szóval túlélői ocsmánysággal |
| helyezkedtünk, én, szégyen, el is röhögtem magam ezen, |
| meg azon, hogy a síron túl észrevettem átmeneti kedvesemet, |
|
| fekete alkalmi ruhában, és tudtam, hogy feleségem |
| rézsút a hátam mögött áll, és egymást nézik, |
| és ettől gondolataik igencsak elkalandozhatnak |
| az ideillő témáktól, megláttam Z-t, aki még nem tudhatta, |
|
| hogy az év hunyta előtt elteszi magát láb alól, |
| nem tudhatta, hogy valaki néz minket: van úgy, hogy súlyosan bólint, |
| máskor ujjal pattint, vagy együttérzően kacsint: elég? |
| Vagy egyszerűen kézzel söpör: kifelé! |
|
| Szóval még éltünk, amikor a hátára döntött lift vitte |
| Bibót a szuterénbe, honnan a halottak országába nyílik. |
| Egy nagy szürke vasajtón mennek át, nem is hallják |
| az élők kopogását. Azonnal elkezdődik |
|
| a minden érkezővel újból kezdődő játszma, amelynek címe: |
| Lehetséges Történelem. Erdei, Sztálin, Révai, Ravasz, Nagy Imre, |
| Lukács sietnek elébe, ezeket ismeri fel a tolongásban, és |
| kezdődik máris a Kiveszítma! |
|
|
Az út vége
| a szavakat, s azután egymásba öltöm |
| a kiötölt szavakat. Kopott öltöny |
| testemen az európai líra. |
| Hivatalos vagyok egy házibulira. |
| Még egy szavam sem váltottam valóra. |
|
| egy hölgy poggyászát, mintha. |
|
| csak nem akarunk feltűnést kelteni, |
| újságjuk mögül, az ívlámpák alól, |
| s diszkréten mögénk léptek. |
|
| Betartják az iratlan szabályokat. |
| Otrombán settenkednek. Majd látni fogom szájukat |
|
| „Pindarosz Madridból” – szól az egyik. |
| „Dzsé. Dablju. Gőte. Ohájó állam” – így a másik. |
| Két automata pisztoly csöve ásít |
| a gyomromra és a halántékomra. |
| „Önök, nemdebár, képzeletbeli lények?” |
| – kérdem. |
„Ki tudja? Számít ez, öreg?” |
| És a hátamon jön ki a hatlövet. |
|
|
Ez a hang is megy még
| Most még mindennek előtte vagyunk, |
| előtte csalásnak és csalódásnak. |
| nem előzménye, nem következménye |
| se félelem, se okolás, se vád. |
|
| Mintha a szél végigsimít egy kavicson, |
| mintha a víz magának hullámlana, |
|
| Ámde mi: se víz, se szél, se kavics. |
| Gyöngédek (talán csak gyöngék?) vagyunk s kegyetlenek. |
|
| hogyan is lehetne elrontani |
| ezt a még-nem-tudjuk-mit. |
|
| akitől megborzong cinikus testem, |
| ez a kómikus leendő tetem, |
| boncasztalnak e várományosa. |
| ugyane lehetőségek elébe nézel.) |
|
| Ó semmi, hiszen ez csak egy nő! |
| Némi szőr, bőr, nyálkahártya. |
| De mért, hogy minden épp-ott-s-úgy-ahogy-kell? |
|
| Reggeledik: átpillantok a szemközt omló |
| (most számítógép-istálló). |
| a fény futó kegyelme most váltja meg |
| a madármocskos gipszcirádák bűnét. |
|
|
Hommage à Baudelaire1
| Kushadj már, kelmegyógyász! Elmefestő! |
| Nem hív a lepedő fehér sivataga? |
| Oázz csak, csecsemő! Eljött a csikarásos éjszaka. |
|
| Olyan egyedül leszel most az ágyon, |
| mint kadáver a bádogtepsiben. |
| De ébren! A hasüregbe pakolt agy |
| gondolkodni fog. És nézni a szem. |
|
| Hm. Ezek szerint belőled is ez lesz |
| Két órányi magány után. Csöpögni kezdesz, |
| mint egy rosszul tárolt mirelitcsirke. |
|
| Nem te mondtad magadnak: „Vágy nem élhet |
| bennem személy iránt” s hogy: „Tárggyá kell tenni a személyiséget”? |
| S most érzel? Fájsz? Mint bárki? Mint a csürhe? |
|
|
Ne lankadjunk, próbáljunk meg egy szépet
| Ne lankadjunk, próbáljunk meg egy szépet |
| írni a nőről, akit szeretünk, |
| Gyermekei anyjáról. És eléghet |
| a szerelemben férfiszerepünk. |
|
| Egy hűlő test, mely nyugalomra vágyik |
| – vágyik egy hűvös, mosdott test után. |
| Melléfeküdni. Vagy a vágyra vágyik? |
| Ilyen ravaszkodva? Ilyen sután? |
|
| Ki tudja. Ilyenek vagyunk. Egy félig |
| leélt (-élt?) élet mögöttünk, s még mit tudom én mi! |
| A jövőtől, remélem, megkímélik |
|
| szellemem pusztulékony szerveim, |
| igazán valami szépet akartam írni neked, te kedves, |
| hát ez nem ment, és ráadásul aludni se hagylak, |
| akkor legalább gyorsan véget vetek ennek a kurva szonettnek |
| Minden folytatódással szemben van némi |
| averzióm, s ha valamit: tudom, mitől kell félni. |
|
|
Rozzanett
| A fájdalomba magam beburkolám, |
| mikor elbúcsúztunk a pályaudvaron. |
| Aztán jött Budapestis, külváros, dudva, rom. |
| Elfoglaltam a fővárost. No lám! |
|
| Érzelmeim, miként a porcelán- |
| készlet pótolhatatlan tartozékai, egy barom1
|
| hibájából széttörtek: úgymint a majom- |
| éz-melegítő, a csonttányér, a halfogókanál. |
|
| Most néha a hónaljadra gondolok |
| (úgy is mint magányember). De nem tisztán. |
|
| fordul meg fejemben. Bonyolultabb vagyok, |
| mint teszem azt egy gépkocsi-motor, |
| amely gyügyü célok után lohol, |
|
| mint az ír tengeren a vizet nézve Trisztán. |
|
|
Egy vers elindul az imádott hölgyhöz, de etikai melllékösvényre téved, és többé nem talál vissza
| Kötelesség és szenvedély drámája? |
| Nem. Ez nem Corneille kora. |
| (igencsak némi) jóízlés-maradék |
| az ész félig kitunkolt porcelánján |
| (otthagyott mirigyek, féliglerágott püspökfalatja, |
| kenyérhaj, gyűrt, zsíros papírszalvéta). |
|
| nem is volt „Corneille kora” a maga korában. |
| maradékát pedig lássuk annak ami: |
|
| hogy néhány fokkal különbek vagyunk, |
| önutálat jó ösztöke a jóra. |
|
| Közöld nyugodtan: egy szar vagyok. Mit csináljak? |
|
| De föl ne becsméreljük magunkat: |
| Láttál már, mondd, ilyen éktelen szart? |
|
|
Utóhangok
| elpilledjünk, és kedvesek legyünk! |
| lehető alakja az embertelenség. |
| szégyellni a bennünk lapuló jóságot. |
| állnak ki fejemből a gondolatok. |
| Kifordított tűpárna az agyam. |
|
| Fülemből kiolvasztom a viaszt, |
| és eloldozom magam az árboctól. |
|
|
| A világ: működőképes rendetlenség. |
| Kifordítom-befordítom: mégis világ a világ. |
|
| voltunk? Vagy csupán letudtuk |
| az életet mint munkaidőt, |
| lógással s fizetetlen túlórákkal? |
|
| a szórakozott vagy elsietett |
| nemzésekért e nemtelen világban, |
| minékünk az Utókor (fiaink, lányaink)? |
|
| Szenvedés? Bátorság? Jóakarat? |
| Forrás voltunk? Vagy kelés? |
|
|
|
Egy férj a kínpadon
| Drága Maya, fére ne ércsed, |
| sőt, nem is a rossz értelemben nem. |
|
| Drága Judit, én viszont a Mayával |
| És nagyon jó volt. Majd felhívlak. |
|
| Imádd egy kicsit még jobban magad. |
| Imáimba foglalom bűneidet. |
|
|
Noctivigilia veneris
| Ringassatok, rugótlan sezlonok! |
|
|
Van Maya. Mi is van még?
| Van Maya. Van az összestöbbinő. |
| Ez a felosztás netán sértő lehet, |
| Ezért szíves elnézést és kegyelmet kér |
| kartácstűzben is lovagias Lényünk. |
| Mármost miről is volt szó? |
| Mármost miről is volt szó? |
Igen, |
| hogy az „összes”-be sorolás sértő lehet |
| az Összestb-re nézvést. Minden |
| De hát a búcsú zubogó vizében |
| megfosztatik tollától. Lesz csupasszá. Lesz a becézett, |
| fenyőmagon nevelt, pihés madárka: |
|
| Amit utóbb majd, így vagy úgy, elkészít |
| s fűszeres szósszal, dús garnírunggal, |
| magányos asztalánál (damaszt szalvéta-dárda, |
| tömör ezüst, törékeny porcelán, metszett poharak, |
| fajansz fogvájótartó komor, parvenü kellékei között) |
| bekebelez az ínyenc emlékezet. |
|
| Maya VAN. Ablakot pucol, gépel, vagy a körmét |
| a lábujján. Fürdik az Örök Téma. |
| Lépdel. Hajladozik. Belátni neki. Ahogy a padlót mossa. |
|
| A hajcsatját keresi. Három |
| cigarettája ég (három főbűne) |
| a lakás három különböző pontján. |
| Átrendezi a tükörgyűjteményét. Rágyújt a negyedikre. |
|
| Vihetem utána a hamutartót. |
| Ejti le magáról a szoknyáját, félkézzel még |
|
| Persze az ÖSSZESTÖBBINŐ is van. |
| Mennek az utcán. Férjhez. |
| Válnak. Beválnak. Szülnek. |
| Könnyeznek, mosogatnak, mosolyognak. |
| El-feltünedeznek. A nagy teknőben |
| buborékokat vet a kelő tészta. |
|
|
Sári, ne vigyorogj rajtam
| boldogan vigyorogsz, abban az aprómintás |
| ruhádban, ami még akkor is megvolt, |
| Túl sok alkalmad nem volt |
| Milyen boldogan vigyorogsz |
| ezen a jóval korábbi felvételen, |
| amikor egy még jóval korábbi |
| És úgy néz ki, mintha volna melled – – – |
| Meg az érettségi fényképed is itt van. |
| valami Zsófinak vagy Zsókának. |
| Az biztos, hogy egy kék bugyi volt rajtad. |
| A próbához persze, neki is le kellett |
| Megkért: „Fordulj el, légyszives.” |
| Én természetesen elfordultam, |
| s természetesen a tükör felé. |
| És összenéztünk a tükörben, |
| ő alig észrevehetően kacsintott. |
| és jellegzetesen megrándult a szád, |
| te fölvettél egy másikat. |
| (Csak az lehetett rajtad, |
| mert az az az este volt, amikor |
| hogy magadra nyithasd a gázcsapot, |
| és alig hiszem, hogy a boncmesterek |
| tiszteletére nadrágot váltottál volna.) |
|
| Utáltuk is mind a ketten: |
| te fölvenni, én lesodorni rólad. |
| nem lehetett még kapni ezeket a mai |
| poklokig hevítő fehérneműket. |
| Amikor utoljára láttalak, |
| a dögcédula ott volt a bokádon, |
| voltunk! Én nem vagyok „né”! |
| presszóban, ahol először üldögéltünk együtt.) |
| Aztán a dögcédula a bokádon, |
| És én szerettem volna rád feküdni, |
| lehúzni azt a bizonyos bugyit, |
| a koporsófödelet meg magamra. |
| (Azok a szarbarna munkakoporsók, |
| Mondtam valami hülyeséget a tetemeseknek, |
| hogy engem is veled együtt, |
| ők meg mondták, hogy kivel szórakozzak, illetve |
| az egyikük – az igazság kedvéért |
| ezt hozzá kell tennem – azt mondta: |
| megérti a lelkiállapotomat. |
|
| Adtam a főhullásznak egy kilót. (Az akkor még pénz volt.) |
| Aztán a SZIMPLA eszpresszóban megvirradtam |
| tetemes mennyiség elfogyasztása után. |
| S még ugyanaznap minden magyarázat nélkül |
| kiléptem utolsó munkahelyemről. |
| eszpresszóban kiesett a kezemből |
| mint a széncsúszdára tévedt macska. |
| (Úgy hat évvel később lapátoltuk ki |
| a szén alól. Mosolygott.) |
| Te meg abban az aprómintás |
| ruhádban, ami még akkor is megvolt, |
|
|
Cím nélkül
| Egy jó csipetnyi fűszeres pokol |
| marad az ember után mindenhol. |
| Mindenünnen elillanunk. S felhőtlen, |
| mosolyunkat otthagyjuk felelőtlen, |
| mint avas zokniban a lábszagot. |
| Rosszal mindig így viszonozzuk a jót. |
|
Mintha
| Mintha ez a nyár nem nyár volna |
| nap helyén kopasz fej lángolna |
| mintha e könnyű vászonöltöny |
| volna tikkasztó párabörtön |
| a vízről elpattan egy béka |
|
Önarckép
| Izzás szagára bódul föl a baromlény. |
| Tisztálkodik a tisztátalan állat. |
| harminchét éves, balkáni módon agyonhasznált testét. |
| Botorkál a világító porrudak között, |
| a sietős-kopogós cipőorrokra. |
|
?
| tartogat még számomra a sors |
| mint egy születésnapi virágcsokrot, |
| diszkréten, a háta mögött szorongatva? |
|
|
Jövő
| Beteljesül majd minden, mire vágyom. |
| Egyszerre leszek férfi és gyerek, |
| majd bevizelek, és elélvezek, |
| ha megfeszül a kötél csigolyámon |
|
Édesség
| Majszolgatom a kandírozott múltat |
|
A végén
| A végén minden, mint a tejfogak – – – |
| harcok, barátok, nők: kihullanak. |
| Nem emlékszik az agg a kisgyerekre, |
| mint járta ki az „életiskolát” remegve. |
| Korhadt ínyében (duzzadt emlő rémlik, |
| édeskéz íz, meleg erős kéz) |
| csikorognak a rozsdás vasfogak. |
|
Horatiusi
| Én már elviselem menetrend nélkül is, csöndben az életet, |
| tyúkok és emsék között eszmétlen meghúzódnék. |
| Kerítést foltoznék, tört cserepet cserélnék |
| újra, s örülnék, ha a zsenge tök virágzik. |
|
| Ambícióm annyi se, mint a síri holtnak, |
| kit bizgatnak a kukacok és haló |
| pora fölé nem-romló sírkövet álmodik. |
| Eleget éltem, s láttam. Kurta időm |
| a csikkes, összeköpködött váróteremben |
| eltöltöm a horpadt bőröndön |
| nyugtatva zúgó fejem, nyitott szemmel. |
| Újság, dohány, dühítőital nélkül is. |
|
| Zsebemben van még görbe cigaretta, |
| lesz ragacsos likőr elhányt üvegben. |
| Tüzet is ad egy kóbor. S magamra húzom |
| rossz álmaim a hatalomról, erőszakról. |
| Álmomban fényes szőrű rendőrkutya leszek. |
|
| Merő értelemmé omolva baj nem érhet. |
| Csak a megsavanyodott Tejút |
| üszkösíti fölsebzett szellemtalpam. |
| Míg az ember a styxi révbe jut. |
|
|
Én
| az öregúr magának tartogat |
|
|