A hagyma szól
Én akkor is csak csupa héj vagyok, |
ha keresztbe szelsz, kockára metélsz. |
Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit |
vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit |
sem zárok magamba. Lévén csupa héj. |
Héj héja, sőt a héj héjának héja, |
sőt… – Csupán hely híján nem folytatom. |
Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem |
lehet rád hatni. Hallom a tojások |
roppanását… A tojás éjjelébe behatol |
a szentségtelen villanyfény. Hát csíra- |
loccsantó kezed nem remeg |
villával szétpüfölni a Magot? |
– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg. |
Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba, |
Jelképzabáló! – hadd üvegesedem, |
ízlés szerint. |
Tojás, fiam, ne félj, |
kimúlni a korszakból, hol az ember |
nem érti már a Természet szavát, |
hol a Patak és Liget néma már, |
s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt |
hájára vettetnek a végső dolgok, |
Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt |
füleket – szónk rekesztve egyesülni |
a rántotta nagy mártíriumában. |
|
|