Néhány nappal korábban
„Nem bírom!” – hajtogatta. „Nem bírom!” |
néhány nappal korábban eszelősen; |
feje folyvást a fürdőkádhoz koccant, |
ahogy féligöltözötten térdelt |
a kövön, a kád peremébe kapaszkodva, |
leszegett fejjel: „Nem bírom! |
Nem bírom!” Nagyon untam. |
Mit tud az ember ilyenkor csinálni. |
Álltam hülyén és illedelmesen |
– nem lehet, amikor valaki sír, kimenni. |
Hogy addig is elfoglaltságot találjak: |
nézegettem a testét (ahogy ott |
térdelt félpőrén, és a kád megkondult, |
valahányszor homloka hozzákocódott.) |
Súlypontot váltottam: a lábam elzsibbadt. |
Még mindig a „Nem bírom! Nem bírom!” |
metronóm-pontos hisztériája. |
– egyszál kombinéban a hideg kövön. |
De hát tiszteletben kellett tartanom, |
hogy ilyen állapotban ez mindegy az |
|
Elapadtak a könnyek. Csak zihált. |
Ahogy víztelenített csapból levegő jön. |
(Végül mégis kimentem. Aztán el. |
Le a lépcsőn, ki a kapun. |
Csinál az ember hülyeségeket. |
– Jelen van, mit se használ; nem is tudják, hogy ott van. |
Aztán cipelheti. Legalábbis: a kelleténél |
|
|
|