Falstaff búcsúja
káprázatok gubanca, női szív, ha olykor-olykor |
a szerelem aranyfésűje tép is! |
Én a kátrány- és lópisaízű habok közt |
elnyertem a kisded-szentséget újból |
– kívül-belül. Hogy selymeim puffadoztak, |
mint a beáztatott öregbab héja, |
s mint vesztő kockajátékos kezéből perdült |
kockának, olyan sürgős, sokszori |
útja volt ádámcsutkámnak – |
Mint hab a piszkát. |
Megbocsátok én is neked, |
hideg gyomromból felböffent világ. |
|
|