Üzenet
(Emlékszel Vercors könyvéből a német tisztre, |
aki nyájassággal és Hölderlinnel |
akarta meghódítani Franciaországot |
– s aztán rájött: hiába beszél?) |
Egyszer a magány és a hatalom |
csukaszürkéjében megtérek hozzád, |
és tudni fogod – hiába etetsz-itatsz, |
a vidám háziasszonyi ledérkedéssel |
csak időt ölsz, kamrád végül kifogy – |
miattad nem roppantja be az ostromgyűrű |
a városkát: téged kimél nekem, |
hát előbb-utóbb beóvakodsz hozzám, |
batisztnadrágodból rettegve bújsz ki, |
és úgy gyűrögeted, mint süldőlány a zsebkendőjét |
az első nyilvános zongoravizsgán, |
s átnedvesedsz, mint aki bepisilt, |
a miniatűr kis férjedet féltve. |
És én, mivel tudom, hogy nem szeretsz, |
dehogy siettetem majd, hogy kitárulj, |
becézlek unalomból s gyűlöletből, |
mint macska űzködi az egeret, |
hogy aléljon, és húsa édesedjen |
|
|