Persephoneia hízelgései
lapjába les Persephoneia, |
a kárhozottak királynéja: |
„Mire tavasz, te fű leszel, |
mindent tudón lengedezel, |
bőrébe mintálsz kusza rajzot, |
kiknek rajtad röppen felajzott |
nyiláról kósza gyönyör el. |
|
ezért kell, hogy kisarjadozz |
pattanó magok gyönyörében. |
Még van lapod, ne kornyadozz! |
Nyerni próbálj! Ne gondolj dőre |
reménységgel arra a nőre, |
s azt se feledd, hogy az egyetlen |
vagy – mióta! – akit kegyembe |
fogadtam e méretlen éjben. |
|
Féltékeny ugyan nem vagyok, |
csupán az ízlésed csodálom, |
nem félted a csatorna-rácson |
Hogy ennyire hív kerek térde, |
mely annyi nőéhez hasonló, |
a mell, a talán majd kibomló |
– itt segíteni nem tudok: |
|
nincs fehérbőrű nőn hatalmam! |
hogy néked saját testem adjam, |
szép áruló, s most még: eredj. |
Az utat tudod – egy lépés se. |
(És ne reszkess, hagyok időt |
még egy-két ugrásra, esésre.)” |
|
|
|