Háborús jelenet
Vonalba fejlődtek. Egyetlen kihívás: |
nyírt ugrató-sövény süvölvény fűben; |
susog, mered a borotvált bokorfal. |
|
A főtiszt lova idegesen hányta |
a farát, történelmi patanyomokat |
amit, persze, eltüntetnek a nem történelmi |
esők, összegezve mindent a sárban, |
talán épp avégett, hogy az utódnak |
módjában álljon bárhol meghatódni, |
tetszőleges vakondtúrásban feltalálja. |
|
Az adjutáns mindig számolt tizet, |
aztán kezdte elölről, mint egy szorgalmas gyerek. |
A főtiszt kényes paripája közben megnyugodott. |
Minden a legjobb úton haladt, |
hogy példát statuáljanak. |
|
Parasztok voltak. Láttam jól az arcukat. |
Az egyik észrevehetően előreszámolt. |
Amikor ráböktek, csodálkozott, |
de aztán újraszámolt, visszafelé, |
a szomszédos megjelöltig, s látta: ő tévedett. |
|
Fegyelemsértés nem történt. |
hallgatnak, fejüket leszegik, |
s ha kérdik őket: „Hát, igen.” „Hát, nem.” |
|
A megtizedelést a közfelfogás |
Gondolkodó emberek irracionálisnak nevezik. |
Ritka büntetésnek van pedig |
|
A megtizedelés a mulasztott óra |
kötelező pótlása, hol a harci cselekményt |
A megtizedelés teszi értelmetlenné, |
hogy egyéni próbálkozásokkal bonyolítsuk |
a dolgok természetes menetét. |
|
De ha gyáván megfutamodott az egész alakulat |
– amint ezt gyakran ellene vetik – |
miért nem az egész alakulatot büntetik? |
szempontok szólnak ellene! |
Veszendőbe menne a háború szelleme. |
|
a vétkes, mégsem érheti az |
|
Mert az egészet megbüntetni nem: |
(módosulna, persze, az eset, |
ha fogalmakra lőni lehetne). |
|
hogy ne legyenek egyénileg |
hatálytalaníthatók a feltételek. |
|
|
|