Nagyon szerettem ezt a nőt
K. P. Kavafisz emlékének
Ezt a nőt, első szerelmi kudarcom |
hősnőjét (barátom feleségét) |
nagyon szerettem. Amióta csókolóztunk |
az élére-perdült-gyufásdoboz szobában, |
s ő elsiklott előlem, könnyedén, mintha úszva, |
mint mikor először láttam és belészerettem |
tizenhétévesen az uszodában |
(Mióta nem járunk sem én sem a barátom |
abba az uszodába, hol hasbarúgtunk víz alatt |
éltes jellemszínészeket a rossz alakításért, |
s büntetésből vízfecskendéssel |
kínoztunk némely önhitt tenoristát) – |
Tíz év hagyta rajtunk azóta, |
ne részletezzük, mit. Nem öltözöl jól. |
Azóta jobban figyelek erre is, látod. Vagy csak azért |
tűnik fel, mert tudom, hogy értesz hozzá? |
az élére-perdült-gyufásdoboz szobában – |
néha nem tudom, szeretlek-e még. |
|
Ennek épp két éve: nagyon sok, ami közbejött |
így és úgy. Talán túl sok. Tudunk s tudok-e még |
komoly szemmel ama kínokra visszanézni? |
|
Nagyon szerettem ezt a nőt, barátom feleségét. |
S olcsó presszókban és albérleti szobám |
rekaméjának cinikus rugóin, néhány angolszász könyv, |
négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s |
13 éves kori fölényes fotóarca |
társaságában unatkoztam 1967-ben és 68-ban. |
|
|
|