Levélminta
| „S hadd nevezzem e búcsuformulában |
| (némi játékosan-fenyegető utalással) |
| fontolja meg jól a választ, de mégse |
| fontolja tűrhetetlenül soká. |
| Vagy: „S hadd nevezzelek”, |
| a zárójelben levők maradnak, csak kiegészíteni: |
| „(…s egyúttal vakmerően áttérve |
| a tegezésre; szabad volt-e megtennem?)” |
| Folytatás változatlanul, de a második |
| „fontolja” fontolgasd-ra cserélendő: |
| ez egy fokkal még bizalmasabb, |
| s jobban is hangzik. Használhatnám esetleg, |
| ha már Mathilde, a Sorel aláírást. |
| De akkor mégis inkább a magázás: |
| „Az Ön Sorelje”, „Az Ön J. Sorelje”. |
| – „Soreled” – ez hülyén hangzik. |
| Vagy: – egyszerűen: „Juliened”? Na de: |
| „ölel”?, „csókol”?, „gondolj a te”? |
| Lehet a puszta név. Vagy csak két kezdőbetű? Talán. |
| Akkor hogy is? „…nevezzelek…” – igen, |
| „…játékosan fenyegető… Mathilde-nak”. |
| Tehát: „…” Nem jó. Ne feledjük: már tegeződünk! |
| Ez a „kedves, kedves” amolyan alamuszi melizma, |
| amit könnyűszerrel vehet a hang szándéktalan megsikamlásaként, |
| anélkül, hogy sikamlós zöngéje célhoz érne. |
| Viszont milyen szó volna kellő? |
| Merész, de óvatos, amely közel lopódzik, |
| s helyét, hol van, birtokolja valóban. |
| Csak lépésről lépésre. Mert az ugrás |
| a legyőzött távolságot máris eszébe |
| idézi dobajával. |
Tehát: mit írjunk? |
|
|