Reggel
| tévetegen vonszolja magát |
| pillérek horgászok között |
|
| holott kikötőbakokra leroskad |
| de végül is vonszolja magát |
| fenyegető világosság felé |
|
| lesz éjszakai heveny lázból |
| izzadt párnák hideggé mint a kő |
| földbe temetett arca lesznek |
| álmok képletes és szó szerinti |
| mint nadrág szára beakadnak |
| alattomos és hirtelen szögébe |
|
| Reggeledik a halálos fakó |
| ég akár holt szerelmem szürke arca |
| ismerősség bocsánat nélküli |
|
| A közérzeten lehet segíteni |
| elemészti az éj caput mortuumát |
| A villamoslépcső ellenszelével |
| az írógéppel (amely felidéz egykorú |
| ágyúkat autókarosszériákat) |
| ellensúlyozhatom az éjszakát |
| valóságos jelentőségére fokozhatom le |
| az ihletet mely néhány tömör képbe |
| koncentrálni kiküszöbölhetni |
| a szétszűrődő vagy csipkés határokat |
|
| szabadítja föl a költészetet? |
|
| az éj efemér fegyvereivel? |
|
| kisfiától A gyereknek még |
| egyébként még (mutatja is) |
| egészen jó a lába a gyerek |
| mellette áll a tekintetek mellett |
| melyek (a még egészen jó) |
| láb körül gomolyognak és tévelyegnek |
|
| eléktelenített antropomorf Nap |
|
| lilaharisnyás lába mellett háncsszatyor |
| rokon a reggel még üres szemével |
|
| lábánál héjjal és szeméttel |
| rakodva Nem olyan mint egy királynő? |
| „Te állat” – mondaná vagy semmit |
|
| mint egy átlagos nemiszerv |
| néhány rossz rándulás után |
|
| A sivatagban ezer lépés annyi |
| mert ott az embert körbeviszi lába |
|
| s véget nem ér a doboz a dobozban |
| Az undok tökéletesség így |
| módokkal menekvésre-cselekvésre |
| kizárva az eleve-áthárítást |
|
| friss reggelbe márthatja orrát |
| Kibékülhet a horgászokkal |
| készségek bölcsője felnevelője |
| akár a szarvasles gerillaharc ivászat) |
| Kibékülni a horgászokkal bizony |
| helyükre tenni az illúziókat |
|
| piszkálja fel a költészetet? |
| az éj lüktető sebüregével |
| a folyó szennyes rohanása |
| egy bűnbánat-lila harisnya |
| sejtelme romló lábikráknak |
| közé metafizikai harisnya |
| amely egy trampli édes lábat |
| áhítatosan költői sejtésnek |
| s egyúttal a kontárul gyors kívánás |
|
| túl gyors volt és túl perzselő |
| Bocsánatod most úgy kívánom |
| mint vigaszt csúfos nászi ágyon |
| mikor nem lettél asszonyom |
|
| A csömör és az értelem marása |
| járatokat e veszedelmes építészet |
| közé szivárog savóvá lett ünnep |
|
| A szavak újabb szavakhoz vezetnek |
| melyekben mind jelenetek feszülnek |
| (vagy csipkés) határokhoz vezetve |
| egyszerre elősegítve és elnapolva |
|
| A világ közben továbbment |
| émelyítően más értelmezést |
| nyert kelletekorán ébredt fejekben |
|
| az éj hűtelen metamorfózisát |
| mondhatnánk az éj-reggel-nappal arcú |
| egyetemes kételyt ébreszt bennünk |
| tuladjon létünk miléte iránt |
|
| De nem mondom mert ilyet nem hiszek |
| mit nappalok és ünnepek iránt |
| támasztott – kétely és kérdés kagylózúgása – |
| ez a tűnődés ez a szomorúság |
| Elég az idő amit öregedtünk |
| e hümmögések kurta idejében |
|
|
Reggel szoktál jönni
| Gyakran úgy ébredek, mint halálom után. |
|
| Ez (valamelyest mélyebb) megfogalmazása |
| annak, amit a hétköznapi nyelv |
| úgy mond: Valósággal újjászülettem. |
|
| Keskeny derengés ujjnyi bor felett, |
| kétséges élfény egy távoli fémtárgyon: |
|
| mindez artikulált – mint egy mondat, |
| noha csupán egy mondat benyomása. |
| Felirattöredék egy likacsos kövön, |
| melyet bizonnyal elhengeríteni kéne. |
|
| Véget nem érő reggelben próbálok |
| következtetni a körülvevő |
| dolgokból kilétemre. Eközben a szükségek |
| ténykedésre késztetnek, persze: |
| ablakot nyitok, vizet iszom, majd ürítkezek. |
| S bár a vizsgálódásban mindez határozottan zavar, |
| előnyei is vannak. Egy fogkefe segít |
| körülhatárolni a korszakot (ötven év pontossággal); |
| a kusza jelek, amit egy papíron |
| találok: B. Gy.-t felhívni 9-kor: |
| nemcsak az írásbeliséget bizonyítják meggyőzően, |
| hanem a (viszonylag) magas technikai civilizáció |
| jelenlétét is. Továbbá: az írás magyarul |
| tudó személytől származik (de ez még |
| nem igazít el a helyet illetően). |
| Aztán csöngetnek és – megérkezel. |
| S én, tehetnék-e mást, elhalasztom |
| a kérdés végleges, megnyugtató |
| tisztázását, és: – Vagyok, aki vagyok |
| (hiszen valaki, nemde, biztosan), |
| magam, odateszem a kávét, |
| Bár, tudom, erre se lehet felelni. |
|
|
Az álmatlanság dalaiból
|
Arnold Schönberg emlékének
| Ki éjjel soká néz e homlokzatokra, mikor |
| a teljes Hold ellenfényében |
| azt gondolja: medencék e házak, |
| s ha megérinti ujja hegyével |
| a falat, érzi: holdnyirok. |
|
| Ha tovább képzelődik, vélheti: |
| (Az árnyak fürdője lehetne, |
|
| S álmából – mint folyóból – |
| majd vízgyöngyösen s dideregve |
|
|
| A fül irdatlan termeit betölti |
| Véget nem érő magyarázatok |
|
| Mely az említett termekben eltéved |
|
|
| függönyökben a füst mögöttük |
| felfordult székek tetszhalálban |
|
| felfordult székek tetszhalálban |
| függönyökben a füst mögöttük |
|
|
| Ebben az éjben, ahol utcahosszat |
| a szél zavart beszéde kavarog, |
|
| mint végzetes szó, villanyfény zuhan |
| vetetlen ágyra dúlt szobára: |
|
| egyetlen ablak megvilágosul. |
|
|
|
Délelőtt
| Szeretem ezt a szürke szoknyád. |
| Vedd fel gyakrabban, kérlek, olyankor, ha |
| velem találkozol. Rokonszenves |
| a szabása, az enyhe trapézvonal is. |
| Ezt hívják, azt hiszem, „munkahelyi viseletnek”. |
| Semmit sem hangsúlyoz. De épp ezáltal |
| többet bíz viselőjére. És a színe! |
| – szabadban, amikor rásüt a nap. |
| Este nem hat. De amióta lehetőleg |
| délelőtt találkozunk, már-már személyes |
| hálafélét érzek iránta. Részt vesz |
| – nem tolakodóan – együttlétünkben, bátorítja |
| az érett derűt otthonossá válni. |
|
| Pár hete volt, egy városszéli parkban |
| hirtelenmeleg délelőtt (padok még nem voltak) |
| a homokozó betonperemén. Behunytad a szemed. |
| S amikor – jelenlétem jelezni – tenyerem |
| combodhoz szorítottam, a szövetből |
| kettős meleg nyugodt biztatása üzent. |
| Testedé meg a távoli napoké. És bántam akkor |
| az estékre elfecsérelt időnket, |
| a szoba szűk terének késztetését |
| az operai kínra. A mesterséges fény hisztériáját. |
| Egymásra néztünk, fanyar vidámsággal |
| mulatva a csalódott vágy bosszankodásán, |
| s hogy ingerülten szedelőzködni kezdett |
| szándékos zajt ütve szívünkben, mert |
| únta jókedvünk. Eközben a |
| Nap az égi egyenlítőre ért. |
| Felkeltünk nyújtózkodva s csikorgatva |
| a meszesedő izületeket. Aztán tartottam |
| a táskádat, s a kezed néztem, |
| amint a beidegzett mozdulattal |
| lesimítottad, igazítottad a szoknyád. |
|
|
A vékony lánnyal
| A vékony lánnyal ölelkeztem |
| álmomban gyerekes szerelemmel |
| kicsi melle mint feszes paradicsom |
| simult gömbölyödött tenyerembe |
| Nem izzadtunk ki nem csapzott hajunk |
| sikamos vergődő szerelemben |
|
| Gerince zsengén izesült nádszál |
| félve becézték kényes ujjbegyeim |
| a váll a lapocka ficánkolt |
| fogékony tarkó sejtetett majdani nőt |
| de elfogulatlan nyúlt még a fiús comb |
| a sovány szár soksebü földizü térd |
| Nem kicsapó hővel csak a védett |
| öböl szelíd melegével érzett az öl |
| világos rajzu a domb még szőke pihével |
| És mégis Nem voltunk gyerekek |
| sem pásztori lények Nem fűvön esett |
| könnyű szerelmünk A szobám volt az a hely |
| csak szebb nagyobb és sokablakú |
| mind a folyóra melynek vize lassan |
| szinesült születő hajnali órán |
|
| És egymás karján nyugtatva fejünk |
| cigarettáztunk bámultuk a mennyezetet |
| boldogan és fáradtan mintha utána |
| volnánk És a széljárta gömbben |
| vonultak úszva lebegve fehér felhők |
| elúsztak az ablak bal sarka felé |
| de újak jöttek visszaterelve |
| a kék rónán széledező tekintetet |
| szűkebb térségre Szótlanul így beteltünk |
| a váltakozó néznivalóval És elaludtunk |
|
| Álmodtam alvásunk aludtam álmunk |
| Felettünk mint levált fehér köröm |
| hullott alá a hold Beszivárgott |
| fenyegetően emelkedett a fény |
| Ilyentájt csúsztatják küszöb alá |
| a hírlapot szakadnak fel dörögve |
| redőnyök robajlanak át az |
| üres hűvösségen a teherautók |
| Süvítve nyílnak gázcsapok vízcsapok |
| Tea forr szelnek a szikkadt kenyérből |
| Csobogás és robogás ideje Takarítónők |
| ébredő visszérfájdalma Székek tetszhalálban |
| Szódáscsap felhörög a söntéspulton |
| kopasztott csirkefej feltámadása |
| Zöldesen mint Lázár de folytat mindent |
| ahol abbahagyta mert nem tud mást a város |
| Kiszabadítod óvatosan zsibbadt |
| kezed kettős álomtól nehéz koponyám alól |
| Némán kilépsz Két óra múlva ébredek fel |
| Akkor már minden jóvátehetetlen |
|
|
Demi sec
| Eltervezzük, hogy d. e. 9-től 11-ig, |
| maximum 12-ig, fél 1-ig, s akkor még |
| ebédelhetünk együtt, esetleg. Eltervezzük, |
| de számításaink jóformán sohase válnak be. |
| A kapcsolatok lépten-nyomon |
| – Ő késik valamiért, én viszont |
| csak akkor ébredek, mert későn feküdtem le, |
| hosszú, zsibbadt heverés, az időérzék megbomlása. |
| Mikor az egymás után szívott cigaretták |
| áramlásba hozzák végtére a megalvadt |
| ez a nap is. Kapkodva öltözés: gondatlan mímelt |
| gyengédségben bujkál a titkolt rosszkedv. |
| (Csak most el ne hangozzék az a |
|
| Az ebéd jó. Háromfélét eszünk, |
| a fogásokat megfelezve. Erre, |
| meg utána a drága borozóra |
| de a bor jó, és jók a hosszú |
|
| zökkenőmentesen együttműködni |
| ízek, szeszek meg a füst élvezetében. |
| Ilyenkor könnyen esik a beszéd is, |
| a haszontalan, de igényes csevegés |
| – jobbadán arról, hogy itt nemigen lehet élni |
| másképpen, mint a szellemet munkára fogva, |
| kedélytelen komolysággal, s lemondani |
| játékosan szabad kiéléséről sokféle ötletünknek, |
| nem kívánva a tér tágasságát, arcok és helyszínek |
| Ilyen körülmények között a társasélet, persze, |
| elsorvad. Úgy bámultunk egymásra mind F.-éknél |
| is a legutóbb, ahogy háromnapos, |
| tanulmányozunk elkeseredetten egy rossz szagú |
| presszóban, ahová, eső elől, beverődtünk. |
|
| Most már egy körúti, olcsó sörözőben. |
| Miért is ez a megkönnyebbülés, hogy elbúcsúztam tőle? |
| Akivel jól érzem magam mégiscsak, nemegyszer, |
| aki nem akadályoz semmiben, és igazán |
| soha, egy szóval sem firtatta vagy vitatta |
| a szenvedély elégséges voltát kapcsolatunkban. |
| Miért kell folyvást tudakolnom: |
| Kellenek ezek a találkozások? Szükség van erre? |
| Vele vagy nélküle: nem maradna |
| minden egyéb változatlan? |
|
| Mintha más dolgok függése valamitől |
|
| De mihez? – A kényelemhez? |
| időmmel, mely korlátlan rendelkezésemre áll. |
| Ha tetszik, zsúfolásig tölthetem, |
| ha tetszik, nyitva hagyom |
|
| Ez a csend itt, éjfél s hajnal között, |
| amelyben egy zöldpaprika husa |
| a fogam alatt deszkaként recseg, |
| és fülsértőn süvít egy szál gyufa, |
| nem tud választ ilyen kérdésre: „Kell?” |
| Ebben a csendben, ahol jobb minden mozdulattól óvakodni, |
| ebben az üres szobában efféle kérdésnek |
| képtelen dolog volna elhangzania. |
|
|
Improvizáció
| Vannak oly kicsi bisztrók |
|
| amikor minden szürke csillog |
|
| úgy rejtőzik a költői elem |
|
|
Kivagy, Catullusom
| Kivagy, Catullusom, kőnehéz koponyával |
| ébredsz, a lábaid két feszes, vízzel telt tömlő. |
| Tükrödbe: nem nézni jobb. Sápadt, renyhe |
| bőrödre kevés volna Róma minden rafinált balzsama. |
| S fogaid, egykor oly vakító fogaid! |
| – lerontott városfal maradéka enyészik így. |
| Hol van már, hol a „készülj egyvégtében kilenc ölelkezésre”? |
| Elhasznált tested, az ásító, néma összeg, |
| az eredményhez, nem adja ki, mennyivel járult |
| a szenvedély, a nagy, a századokra példás, |
| s mennyivel a szünetlen, mindenevő mohóság. |
| – Mennyivel a finom, érdemes lakomák mérge, |
| s a méltatlan csapszékek ciszterna-löttye ugyancsak. |
|
Három rövid vers
| Február, a felengedő tetem, |
| a dörgő, langyos ár szinére billen. |
| Megrohadt jegen, édes légben |
| morzsák, sirályok. |
Egy napon átmelegszik |
|
| az ablakon a por lágyítva tükörarcod |
| az ablakon a por elmázolt csillogása |
| tükörarc ráncain megülve fényfogó por |
| redőin ráncain megül elmaszatolt fény |
| áttetsző ráncai redőző fényredőnyként |
| áteresztik kiszűrik az utcatöredékek |
| mozgó és mozdulatlan kulissza-látományát |
|
| A telefonvicc a levélhecc |
| hogy lesz ligetből lignit |
| idővel s kellő nyomás alatt |
|
|
Levélminta
| „S hadd nevezzem e búcsuformulában |
| (némi játékosan-fenyegető utalással) |
| fontolja meg jól a választ, de mégse |
| fontolja tűrhetetlenül soká. |
| Vagy: „S hadd nevezzelek”, |
| a zárójelben levők maradnak, csak kiegészíteni: |
| „(…s egyúttal vakmerően áttérve |
| a tegezésre; szabad volt-e megtennem?)” |
| Folytatás változatlanul, de a második |
| „fontolja” fontolgasd-ra cserélendő: |
| ez egy fokkal még bizalmasabb, |
| s jobban is hangzik. Használhatnám esetleg, |
| ha már Mathilde, a Sorel aláírást. |
| De akkor mégis inkább a magázás: |
| „Az Ön Sorelje”, „Az Ön J. Sorelje”. |
| – „Soreled” – ez hülyén hangzik. |
| Vagy: – egyszerűen: „Juliened”? Na de: |
| „ölel”?, „csókol”?, „gondolj a te”? |
| Lehet a puszta név. Vagy csak két kezdőbetű? Talán. |
| Akkor hogy is? „…nevezzelek…” – igen, |
| „…játékosan fenyegető… Mathilde-nak”. |
| Tehát: „…” Nem jó. Ne feledjük: már tegeződünk! |
| Ez a „kedves, kedves” amolyan alamuszi melizma, |
| amit könnyűszerrel vehet a hang szándéktalan megsikamlásaként, |
| anélkül, hogy sikamlós zöngéje célhoz érne. |
| Viszont milyen szó volna kellő? |
| Merész, de óvatos, amely közel lopódzik, |
| s helyét, hol van, birtokolja valóban. |
| Csak lépésről lépésre. Mert az ugrás |
| a legyőzött távolságot máris eszébe |
| idézi dobajával. |
Tehát: mit írjunk? |
|
Ekképp jeleztem
| és kezemet némi súllyal, anélkül, hogy teherként, |
| hatolt a pupillába egyenest. |
|
|
Történet
| Körülményekkel mindig lehet győzni |
| az önigazolást, mentegetőzést. |
| Mégis, mint vékony füst a hó fölött, |
| a támadó hótündöklés fölött, |
| füst a gonosz hókáprázat fölött |
| foszlik szürkén a vad visszfénnyel szemközt, |
| amelyre immár árnyékot se vethet. |
|
| Egy szavam sem volt arra, hogy szeretlek. |
|
| neked, magamnak, a baráti figyelemnek, |
| mely inogásunkban megtartott, |
| széthullásunkban körülvett. |
|
| De ha kinagyítasz egy sorsot a tömeges |
| feltételek irdatlan hátteréből: |
| a magyarázat – többé nem magyarázat. |
|
| délről támadást nyit a szél. |
| Az évszakok e harcában én, |
| sajnos, nem vagyok érdekelve. |
| Tegnap még veled álltam itt, |
| ma egyedül megyek keresztül. |
|
| Ha változásaimra gondolok, |
| nem tudom megmondani, hogy épp e |
| változások miben is álltak. |
| Többé nem tettem bizonyos dolgokat, |
| immár minden további nélkül másokat, |
| mik elképzelhetetlenek voltak korábban. |
| Valami hirtelen többé nem hiányzott. |
|
| – node maguk a változások? |
|
| A lelkiéletet mi egykor otthagytuk |
| a kicsi asztalok, ott az olcsó |
| hamutálak, beszáradt kávéscsészék között, |
| a kínos asztaloknál. Befontad a |
| gépi csipke terítők rojtjait, |
| midőn folytak a szép beszélgetések. |
|
| De ha mindez nem megbeszélhető? |
|
| amíg folyik a té s a tova |
| már itt van a tohonya gyilkos |
| nincs visszaút halottainkhoz |
| már itt van a tohonya gyilkos |
| felzabálja reggeli nyirkos |
| szétszedik szorgos csipeszek |
|
| ha nem a világ így ér véget |
| majd elfelejtesz bizonyos |
| már itt van itt van itt van itt |
|
|
| a gonosz város hókáprázatában |
| úgy láttalak, mintha holt kedvesemet |
| hunyorogni a rosszhiszemű fényben. |
| (De ez már régen történt. |
|
| Az évek lassan összehordják |
| a lezúduló következmények alól |
| úgy léphessünk hátra – jó ösztönnel – |
| mint járókelő a háztetőről alá- |
| csuszamló dermedt hótömeg alól |
| (váltig állítja majd utólag: |
| figyelmes lett valami megfoghatatlan neszre). |
|
| Élettörténetünk megvilágítja |
| mint a rendőrségi autó reflektora |
|
| Hadd háborogjon még megokoltabban |
| bennünk a jóakarat s értelem. |
|
| De azért folyik rendes medriben |
| minden, mert – hál’istennek – meder, az van. |
|
| nem-mindennapi szemmel nézni? |
|
|
| kivilágított boltívek alatt. |
| A zene kitódult az éj terébe, |
| sötét folyam, üres hidak fölé, |
| ahol jégtáblák önkéntes halálát |
| a tompán remegő hídláb fölött. |
| Hersegve széthasad egy és a többi, |
| vak csordaként, fékezni tehetetlen, |
| rohan belé, halmozva pusztulást – a börleszk |
| elévülhetetlen szabályai szerint. |
|
| Egy lány könnyű és boldog |
| sokat igérő előzetes egy filmből. |
| Felemelt keze az ütemre integet |
| Mulattatja boldogsága és könnyűsége. |
|
| Lazán egymáshoz dőlnek pillanatra. |
|
| A lány a fiú vállát öleli. |
|
| tornyos hullámain az estnek |
| bocsánatot és nyugtot esdek |
| az aranyló kerek mell kibomolt |
|
|
| Hajnali, hosszu sétákon érlelnem magam. |
| Bor és – főleg! – szivar mellett |
| (mert a cigaretta a kapkodásnak |
| kedvez, sok rövideljáratu tervnek) |
| – éppúgy önmagamnak nevezek. Talán hasznos |
|
|
|
Nagyon szerettem ezt a nőt
|
K. P. Kavafisz emlékének
| Ezt a nőt, első szerelmi kudarcom |
| hősnőjét (barátom feleségét) |
| nagyon szerettem. Amióta csókolóztunk |
| az élére-perdült-gyufásdoboz szobában, |
| s ő elsiklott előlem, könnyedén, mintha úszva, |
| mint mikor először láttam és belészerettem |
| tizenhétévesen az uszodában |
| (Mióta nem járunk sem én sem a barátom |
| abba az uszodába, hol hasbarúgtunk víz alatt |
| éltes jellemszínészeket a rossz alakításért, |
| s büntetésből vízfecskendéssel |
| kínoztunk némely önhitt tenoristát) – |
| Tíz év hagyta rajtunk azóta, |
| ne részletezzük, mit. Nem öltözöl jól. |
| Azóta jobban figyelek erre is, látod. Vagy csak azért |
| tűnik fel, mert tudom, hogy értesz hozzá? |
| az élére-perdült-gyufásdoboz szobában – |
| néha nem tudom, szeretlek-e még. |
|
| Ennek épp két éve: nagyon sok, ami közbejött |
| így és úgy. Talán túl sok. Tudunk s tudok-e még |
| komoly szemmel ama kínokra visszanézni? |
|
| Nagyon szerettem ezt a nőt, barátom feleségét. |
| S olcsó presszókban és albérleti szobám |
| rekaméjának cinikus rugóin, néhány angolszász könyv, |
| négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s |
| 13 éves kori fölényes fotóarca |
| társaságában unatkoztam 1967-ben és 68-ban. |
|
|
A szerelmi költészet nehézségeiről
| szép szemeidről? Annyiszor csodált |
| tekintetedet elfordítanád e |
| költemény tükrétől? Ó, nézz belé! |
| Ez pillantásod – hű lemez – megőrzi, |
| s így eljövendő, nemsejtett korokkal |
| válthatsz baráti pillantást, míg ők |
| felismerik, hogy szemükkel rokon |
| szemednek időmélyi bársonya, |
| a szivárványhártyák korallmezője, |
| az üreges és barlangos vidék, a |
| rostokkal átszőtt, lüktető tenyészet, |
| zöldektől áttört szürkéskék derengés |
| a titokzatos pupillák körül. |
|
| Az élő anyag elrejti magát. |
| Csak késnek enged, csak lencsék alatt |
| mutatkozik rejtelmes rendszere |
| csatornáival, járataival, |
| hol a belső, titkos sürgés folyik, |
| hírekkel és parancsokkal loholnak. |
| Mint ostromlott vár: néma kifelé. |
| Üres héj, vélnéd róla, vagy tömör |
| mag. Egyedül a szem mutatja, |
| miből vagyunk. E félig víznemű |
| gömbbe ágyazott porózus telep |
| a test nyilvános anatómiája. |
| Ezért utal némiképp a halálra. |
| szerelmesek mernek egymásra nézni, |
| kiknek – többet vagy kevesebbet-e? – |
| a halál mindenképpen mást jelent, |
| mivel érzésük ismerős vele. |
| Feltűnt már? Legrégibb barátok is, |
| véletlenül egymás szemébe néztek, |
| zavartan fordítják fejüket el. |
| A szem, mondják, beszédes. Ez nem igaz. |
| Néma – mint a feltárult rejtelem. |
| Mint a megdöbbenés. A rémület. |
| Mert egyszerre tárul fel benne minden. |
| Ó, kellemesebb s derűsebb beszélni |
| egy kecses lábról, gömbölyű kebelről. |
| a szárak ívén, a térd dombjain, |
| a hasnak pasztorális rónaságán. |
| Végigsiklik a kéz fénylő pihéken, |
| a köldök kútkáváján megpihen. |
| Mindez elérhető házastársak között. |
|
| De ha a levegőn át, mit kipusztít |
| két eggyélobbant tekintet tüze, |
| mered egymásra két szem – csillagokként –, |
| súlyuk vadul növekszik, és egyetlen |
| végzetes ponttá csődül össze minden |
| és bennük nincs hely többé semminek, |
| s átszakítva pályájuk kordonát |
| önpusztítóan egyesíti őket |
| kölcsönös, rémült gravitáció… |
|
| |
| Értelmiségi vagyok. Így hát |
| d’une manière profonde tudok csak |
| à l’allemande néked udvarolni, |
| értelmiségi módra. Mentségemre |
| szolgáljon: te is az vagy. |
|
| |
| széthagyod a harisnyákat szobádban, |
| adod vissza a könyveimet. |
| – Nekem pedig nadrágom fényes |
| sok üléstől, mint régi érmek. |
|
| |
| felszeletelt tortában úgy |
| bujdokol, mintha íze lenne. |
|
| |
| Meghúzódott a köztisztelet |
| az általános műveltséget, |
|
| |
| De nem. Nekem akkor gyanús volt |
| már, amikor: Saxa loquntur |
| – kezdett fecsegni, noha tudjuk |
| jól, hogy a kövek nem beszélnek. |
|
| |
| Már a szerénységük gyanús volt. |
| Megadjuk a császárnak – hajlongtak, de |
| – ami a császáré – hangsúlyozták. |
| S végül kitalálták a történelmet, |
|
| |
| hogy a császárt is kétségbevonhassák. |
| Gyávaságuk mélye merő pimaszság. |
| Félrehúzódásuk még sunyi vád volt. |
|
| |
| Most előbújtak az antikváriumból, |
| s mint barbárok közt római fogoly, |
| közpénzen sétáltatják orrunk előtt |
|
| Mért nem lehettem régi költő? |
| Nem volna kérdés, hogy szeretlek-e. |
| Csak neked volna jogod nem szeretni, |
| hidegségedről szóló panaszom. Bosszúból |
| esetleg kifecsegném: csapodár vagy. |
| De fődolgom a mérnöki munka volna: |
| megmérni, milyen hatalmas szerelmem, |
| minő magasba csap föl szenvedélyem, |
| hány mérföld messzeségből még imádlak, |
| hány kínos napot morzsoltam le már |
| hűségem olvasóján? Hogy számosabbak |
| szépségeid a Föld csodáinál. |
| Szerelmünk program, nem probléma volna. |
| Hiszen mit ér a szerelem, ha gond? |
| A bolond hiszi, hogy a szerelem |
| megoldja kínjaink, de a bolondnak |
| orvos kell, és a szerelem nem orvos. |
| Abélard-t kiherélték. Kedvese |
| szűk falak közt, mint egy iniciálé börtönében, |
| könnyé vált, vagy megszaggatta ruháit, |
| aztán szárazon, mint a rőzse, égett |
| a megszégyenült testűért tovább. |
| a szentimentális nyavalygás? |
|
| Ahogy ők – vagy sehogy. Érjen véget |
| a szerelem, ha már nem tiszta tett, |
| áttetsző lobogás, mint láng vagy forrás. |
| Ha üledéke van, mit felzavar |
| az első olyan pillanat, amelyben |
| már nem tudunk békésen egyesülni |
| mint a kirakatnézés, esti séta, bolyongás |
| az eső szines fénypocsolyáiban. |
| az alapok bonyolultságát. |
| Tényekkel, tárgyakkal szívesen társul. |
| valókat könnyen hatalmába ejti |
| az érzelem, elváltoztatja őket, |
| akár a levegő. Rejtelmesen forr |
| érintkezésük, az arany kizöldell, |
| a körvonalakat rozsdával kikezdi, |
| végül bensejükig rág s az egész |
| illanó por lesz, rebbenő penész, |
| mely bársonyosan csillámlik a fényben. |
| áthasonulnak. Egyanyaguvá |
| porral. A világ fénybeszőtt porával. |
|
|
Strófák ***-hoz
| Szabad-e néhanapján meglátogatnom téged, |
| csak téged: s nem a hozzádtartozókat? |
| Félre ne érts: a jelenlétük nem zavar. |
| Dehogyis akarom feléleszteni a… |
| Egyszóval azt a régmúlt téves érzést, |
| az abból támadt zűrzavart, hogy |
| félreértettem magunkat. Csak annyit kérek: |
| tudd ilyenkor jövetelem okát. |
|
| A szeles ifjú hogy elcsendesült! |
| De nem túl hamar-e? Ideje van |
| mindennek. Hirtelen megjavulása |
| nem a hirtelenség álarca újfent? |
| Nem. Ne hidd, hogy játszom. |
| Javulásom való – bár kénytelen. |
|
| Tudod, úgy döntöttem, ráhangolom |
| zeném a körülmények hangszerére. |
| Elég volt: egyedül hallgatni szivem dobaját. |
| – A világ nem hajlik kebelemre. |
| És művészetem is! Lehet, Téged |
| mulattatnak az aenigmatikus |
| versek: csupa célzás valamire. |
| De igazi fegyvert nem foghatok |
| ellenségeim ellen. És így |
| szeretnem sem lehet. (Hiszen én |
| nem szerettelek eléggé, mégha |
| sóhajtozásaim bepárázták is |
| akkor látásod tiszta üvegét.) |
| e szűk jelen kanyargós folyosóin |
| szépen evickélni (falnak verődöm): |
|
| életem s szabadságom érdekében |
| döntöttem: magamat bővíteni |
| a lehetőségek kísértetcsarnokává. |
| Mert a bensőnkben van hely! |
| Lévén bensőnk híg káprázat, csalóka |
| semmi; gyávaságunk szépneve; |
| a gyermeteg Szellem jutalma: halpénz |
|
| Hiszen becsületes maradtam – s látnikellő, |
| mit intézett el itt a becsület! |
| De csönd. Hogy elragadtattam magam |
| így szólnom Hozzád. Mert a szenvedély |
| különbségtenni nem tud. Az izgága diák |
| és a szent köteléket tipró szerelmes: |
| egy foganat. Lüktető koponyámra |
| borogatásul hűljön alkonyi séta. |
|
| Tán erkélyeteken üldögélsz, és a te szemed is |
| a nap hunyó aranyát tükrözi. |
| A falakon a fény már estébe halkult. |
| Öregségtől így csak ifjak borzonganak, |
| fázékony lényükhöz hidegedik. |
| Az estharang a megtartásra int. |
|
| Kifürkészhetetlen, mint örökös eszének |
| aggastyán ezerráncú mosolya, |
| határnapja. Én tartóztatnám |
| – nézni akarlak még – a végkifejletet. |
| Veled: jól érzem magam. Az első jót |
| idézi ez a jó. Kuporgatom időm. |
|
|
Most újból
| Most újból a magányos uszodák. |
| A faágyak. A napzápor a fáradt |
| testre, testhosszú vízfolt |
| utánam, amit felkapkod a szél. |
|
Csak egy személy
| Végérvényes, bár esetleges, |
| Mint árnyékfedte lépcső tetején |
|
| szándéktalan fürdése az időben. |
|
| míg az árnyék ahhoz a fokhoz ér |
|
|
|